DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raktárkészletre halmozták a motort, bejött

A McLaren hétvégéről hétvégére tudatosan soroltatta magát hátra a rajtrácson, hogy a jobb versenyeiken elég cseremotor legyen kéznél. A taktika bevált, Alonso Brazíliában problémamentes hétvégét zárt.

Vélhetően bajban lennének a McLarenes mérnökök, ha az idei F1-es versenynaptárból öt olyan pályát kellene felsorolniuk, ami igazán fekszik az MCL32 kódnevű idei autójuknak. Ha viszont kénytelenek lennének választani, az utóbbi néhány helyszínből Eric Boullier versenyigazgató a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíjat biztosan felvenné a listára. Úgy is készült a csapat, hogy várhatóan ezen a két helyszínen a többihez képest pozitívabb eredményekkel tudnak majd zárni, így semmit sem bíztak a véletlenre: már versenyhétvégékkel ezelőtt tudatosan elkezdték felhalmozni az alig futott Honda-erőforrásokat. 

mclaren_pit_2017

Talán vezetőszárnyból is kevesebb fogyott náluk idén, mint Honda erőforrásból - év vége azonban mintha javulna a helyzet.


A terv Brazíliára ért be, ugyanis Fernando Alonsonak péntekről szombatra úgy cseréltek erőforrást, hogy hátrasorolást nem kapott érte. Ha egy csapat ugyanis a négy megengedett egység felett újat szerel az autójába, azért természetesen büntetés jár, ám arra nincs rákényszerítve, hogy ott helyben aktívan el is kezdje azt koptatni. Akár azt is megtehetik a csapatok, hogy egy hétvége során egy használt erőforrás-egységet újra cserélnek, lenyelik a büntetést, majd a frisset félretéve visszateszik a régit. Ez akkor működőképes taktika, ha az eredeti alkatrész még használható volt, ám valami oknál fogva a pilóta eleve a mezőny végéről kénytelen rajtolni – például legutóbb Lewis Hamilton. Pontosan ezt tették idén Alonsóék, nem is egyszer.

boullier_2017

„Rengeteg büntetést kaptunk, hogy bebiztosítsuk magunkat Brazíliára és Abu Dhabira” nyilatkozta Eric Boullier. „Sok motort felhasználtunk a friss alkatrészek érdekében. Mexikóban versenyképesebbek voltunk a vártnál, és Brazíliában is jó futamunk volt. Jó érzés problémamentes hétvégét zárni.”

Boullier Alonsót is megdicsérte, ahogy a végsebességben sokkal jobb Felipe Massa-féle Williamset lekövette. „Nagyon jól kezelte a helyzetet, próbált közel maradni hozzá. A terv az volt, hogy DRS-távolságon belül maradjon. Ez volt az egyetlen működőképes megoldás. Egy kicsit küzdeni is képes volt ellene, amit remélhetőleg jövőre minden versenyen láthatunk majd tőle – bizakodott a szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: