DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ocon hihetetlen sorozata szakadt meg

Esteban Ocon kiállni kényszerült a Brazil Nagydíj első körében elszenvedett balesete miatt, ezzel egy elképesztő sorozata szakadt meg. Igaz, a francia pilóta tudta, hogy egyszer eljön ez a nap.

Egyszer minden sorozat megszakad, ezt mindenki tudja a Formula-1-ben is. Most Esteban Oconnal történt meg, hogy karrierje első versenye óta húzott zseniális sorozatának legyen vége. A fiatal francia ugyanis még soha nem kényszerült kiállni F1-es versenyen, egészen múlt vasárnapig, Interlagosban ugyanis az első körben kiesett.

Magát a balesetet ugyan nem egyformán látta Romain Grosjean és Esteban Ocon, de a két honfitárs koccanásából a Force India pilótája húzta a rövidebbet, mert defektet kapott és olyan mértékben sérült az autó, hogy nem tudott bekecmeregni a bokszba, kénytelen volt leparkolni a pálya közepén és feladni a Brazil Nagydíjat.

Később az elemzések után egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Grosjean defektet kapott a hatos kanyarba menet, ezért vesztette el a jobbos közepén a Haas hátulját és ütötte ki a külső íven mellette forduló fiatal honfitársat, de ettől függetlenül tíz másodperces büntetéssel sújtották. Grosjean versenybalesetnek látta a történteket, Ocon szerint viszont a Haas-pilóta hibázott.

Ocon első ízben esett ki a Formula-1-ben


Furcsa érzés ez a Force India versenyzője számára, ugyanis tavaly beugróként és idén sem esett ki korábban soha, sőt, 2014 óta versenyez együléses autókkal, ez mindössze a második eset, hogy fel kell adnia egy futamot. „Nem örülök, hogy kiestem. Tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis eljön ez a nap, de nem Brazíliában vártam. Kár, mert három éve történt már az utolsó futamfeladásom. Semmit nem tehettem, sajnos” – nyilatkozta Esteban Ocon.

„Az első abroncsom sérült annyira, hogy a bokszba sem tudtam visszagurulni. Frusztráló, mert az autó gyors volt, Checóval (Perez) harcolhattunk volna a pontokért. Néha vannak az ember életében ilyen napok és remélem, most újabb három év telik el kiesés nélkül” – tette hozzá a fiatal francia.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: