DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton nem élvezte túlzottan az előzéseket

Lewis Hamilton az egész világot bámulatba ejtette a Brazil Nagydíjon mutatott fantasztikus felzárkózásával. Ő maga azonban úgy véli, manőverei nem kifejezettek őt dicsérik.

Az immáron négyszeres világbajnok brit pilóta, saját elmondása szerint leginkább a DRS-rendszernek köszönheti a kitűnő eredményt, amit Brazíliában elért. A hosszú egyenes szakaszokon ugyanis az állítható hátsó szárny, kiegészülve a bivalyerős motorjával akkora előnyt biztosított számára, hogy nem igazán kellett erőlködnie a feljebb lépkedésnél.

A DRS ugyan bizonyos helyszíneken túlságosan is megkönnyíti az előzéseket, jobb viszont egyelőre nincs helyette. Az autók idei aerodinamikai tulajdonságai miatt ugyanis nagyon nehéz igazán szorosan követni a másikat és DRS nélkül számos pályán talán egyetlen előzés sem lett volna. Igaz, így is akadnak aszfaltcsíkok, ahol még az állítható hátsó szárny sem sokat segített, ahogy ezt év elején meg is jósolták többen is.

Rengeteg előzést hajtott végre Hamilton a mezőny végéről rajtolva, de elismerte, egyik sem fog különösebben megmaradni az emlékezetében, mivel a DRS jelentősen megkönnyítette manővereit, amik nem kifejezetten rajta múltak onnantól már.

Massát is könnyedén maga mögé utasította a DRS-sel


„Őszinte leszek, egyiket sem éreztem túlságosan a szívemhez közelállónak. Nem vagyok éppen a DRS rajongója, ez ugyanis megkönnyíti az előzést. Idén viszont feltétlenül szükséges egy sebtapasz az egész Formula-1-es autó koncepciójának egyetlen hibájára. Ez pedig annyi, hogy nem tudjuk szorosan követni a másikat” – nyilatkozta Lewis Hamilton.

„A gokartozás jobb, mert ott közel kell kerülni és végrehajtani az előzést. A Formula-1-ben jelenleg annyi a dolgunk, hogy igazán közel kell jutni, aztán használni a DRS-t, ami helyettünk előz sokszor. Gondoljunk csak a Sergio Perez elleni előzésemre. Talán az egyetlen említésreméltó manőverem volt a verseny során, ami miatt igazán elégedett lehetnék” – ismerte el a brit pilóta.

„Ez is mutatja, hogy az autók designjának egyetlen hibája jelenleg ez, még ha egészében fantasztikusak is. A jövőben ezen a területen feltétlenül sokat kell dolgoznunk és fejlődnünk” – tekintett előre Hamilton.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: