DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Nem mutogatnak egymásra a rajtbaleset résztvevői

A Brazil Nagydíj rajtja után a kettes kanyarban Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne ütközött egymással, utóbbi két pilótának pedig a verseny végét is jelentette az incidens.

Nem csak Sebastian Vettel élre vágása okozta a Brazil Nagydíj rajtjának egyetlen izgalmas pillanatát: az első körben két, egymástól különálló baleset is történt, melyek három versenyző számára is a verseny végét jelentették. A kettes kanyarban Stoffel Vandoorne Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen szendvicsébe került - az incidenst egyedül az ausztrál úszta meg, aki végül a hatodik helyre tudott felzárkózni a leintésig.



„Az én szemszögemből nézve hárman voltunk egymás mellett” - emlékezett vissza Magnussen. „Összeértem Vandoorne-nal, aki aztán Ricciardóval koccant. Kitört az első felfüggesztésem, így nem alakult túl jól. Ha korábban észreveszem, hogy Ricciardo ott van Vandoorne mellett, akkor valószínűleg több helyet hagytam volna, de amikor megláttam Ricciardót, már túl késő volt. Sebességben voltam.”

Ricciardo hozzátette: „Tudtam, hogy a kettes kanyarban szűk lesz a hely, de úgy gondoltam, jó lesz úgy kezdeni, hogy megelőzök egy rakás autót, ezért kívülről próbálkoztam. Tartottam, tartottam, de aztán ütést éreztem. Persze aggódtam, hogy megsérült az autóm, azt hittem, defektem volt, ezért bejöttem a bokszba kicserélni azt” - idézte a Motorsport az ausztrált.

Stoffel Vandoorne sem akart hibáztatni senkit sem a baleset után. „Nagyszerűen indultam el, majdnem sikerült elmennem az egyik Force India és az egyik Haas mellett. Nagyon szoros volt Estebannal és Romainnel, balesetet kerültem el. Az első kanyar jól sikerült, aztán viszont rosszul alakult minden. A kettes kanyarban összepréseltek, szendvicsbe kerültem, ahonnan már nem volt kiút. Csak utas voltam, egy ütközés után szomorú, hogy így lett vége a versenynek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: