DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hülkenberg nem hibás a Hamilton-incidensben

Nico Hülkenberg és Lewis Hamilton találta meg egymást a Brazil Nagydíj első edzésén az utolsó szektorban: a brit elhagyta a pályát a német előzése után, de utóbbi nem érzi magát vétkesnek emiatt.

Nem mondhatni a Renault pilótáira, hogy remekeltek volna pénteken Interlagosban. Az első edzésen még a mezőny végén végeztek, a másodikon azonban sikerült előrébb verekedniük magukat és Hülkenberg már az első tízbe is bekerült.

Az első szabadedzésen az utolsó kanyarkombinációk a német találkozott Hamiltonnal, aminek az lett a következménye, hogy a brit kiszaladt a pályáról. Hülkenberg így emlékezett vissza a dologra: „Nem tudom, ő mindig furcsán viselkedik egy kicsit. Nagy helyet hagyott és ő úgy döntött, hogy kívülről fordul, és kiment a pályáról. Ez nem az én hibám volt, ő csinálta így. Tisztán előtte voltam. Ha ki akar menni a pályáról, szíve joga!”

 hulkenberg-az-incidensrol-2017



„Az első edzésen nem volt meg a tempónk, de megtaláltuk az okát, és a második gyakorláson már sokkal inkább az történt, amit vártunk” - árulta el Sainz a pénteki nap után.

A spanyol mégis elégedett a délután mutatott fejlődésük miatt: „Pozitív napot zártunk, mert sokat tudtunk fejlődni, amikor új dolgokat próbáltunk ki. Ez különösen rám volt jellemző, különböző beállításokat és dolgokat próbálgattunk, amiből nagyon sokat tanultam az autóról és az újításainkról.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: