DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Megtört a jég a Force Indiánál

Legalábbis Sergio Perez szerint: az istálló mexikói F1-es pilótája úgy gondolja, hogy a Brazil és Abu Dhabi Nagydíjakon szabadon versenyezhet csapattársával, Esteban Oconnal.

A 2017-es Forma-1-es szezon különleges fejezete volt a Force India-pilóták csatározása: Sergio Perez és Esteban Ocon számtalan alkalommal össszekoccant a pályán, amely ahhoz vezetett, hogy a csapat vezetői megtiltották számukra, hogy csatába bocsátkozzanak egymással. Természetesen joggal: első csörtéjükre Kanadában került sor, akkor azonban még „csak” azon ment a vita, hogy a mexikói előreengedje-e francia társát, hogy az Daniel Ricciardo nyomába eredhessen.



A következő hétvégén már nem volt kegyelem: összeütköztek a pilóták, mely Pereznél a verseny feladásához vezetett, s bár Ocon a hatodik helyen ért célba, potenciális győzelmi esélyektől fosztották meg magukat. A Hungaroringen ismét koccantak a rajt után, ahogyan Belgiumban kétszer is, ez pedig a fentebb említett csapatpolitikai lépéshez vezetett.

A Force India azonban Mexióban bebiztosította a konstruktőri negyedik pozíciót, ez pedig lehetővé teszi a silverstone-iak számára, hogy enyhítsenek a csapatsorrenden. „Itt és Abu Dhabiban is szabadon versenyezhetünk egymással, csapatutasítás nélkül” - nyilatkozta Perez Brazíliában. „Hihetetlen éven vagyunk túl, büszke vagyok a csapatomra” - tette hozzá a mexikói, aki mindössze kilenc ponttal áll kollégája előtt a pontverseny hetedik helyén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: