DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappent a Red Bull javulása győzte meg

A Renault idei formája miatt sokáig kétséges volt, marad-e jelenlegi csapatánál Max Verstappen. Menet közben még a Mercedesszel is szóba hozták, ám végül az RB13-as kellően meggyőzőnek bizonyult.

Többszörös hátrányt volt kénytelen ledolgozni idén a Red Bull: Nem elég, hogy motorbeszállítójuk, a Renault egész szezonban megbízhatósági problémákkal küzd, a Milton Keynes-i gárda a szélcsatornájához köthető problémák miatt szezonkezdéskor a karosszéria fejlesztésével is rossz irányba indult el. Ennek eredménye a Mercedestől és a Ferraritól lemaradt, sokszor a versenytávot sem teljesíteni képes autó lett – főleg Max Verstappen alatt. Malajzia óta viszont olyan formára talált a holland és autója, mintha levették volna róla az átkot. Az utóbbi négy futamból kettőt megnyert, utóbbit ráadásul akkora előnnyel, hogy saját bevallása szerint egyszerűen unatkozott közben. Apja úgy nyilatkozott, a kezdeti frusztrált időszak után fián végre önbizalmat érez.

verstappen_win



„Úgy veszem észre, hogy egyre magabiztosabbá válik” – mesélte az Autosportnak. Még egy kis pályán való játékot is megenged magának, ami nagyszerű. Ezt akarjuk tőle látni és ez is az oka annak, hogy aláírta az új szerződést. Ahogy a Red Bull egy nem túl jó autóból összehozta azt, ami most van, az remek.” 

A csapat mostani lendületét elnézve Max Verstappen és Daniel Ricciardo jövőre akár a bajnoki címekért is harcba szállhatnának, ám a holland erről óvatosan csak nyilatkozott. „Jó irányba tartanak, de sosem tudhatod, a többiek mivel jönnek elő. Egyszerűen csak ki akarom élvezni a szezonzárást, aztán meglátjuk, mi lesz jövőre.”  A Red Bull számára a téli felkészülés során az egyik legnagyobb kérdés az lesz, vajon a Renault mekkora előrelépést tud majd bemutatni. Erre a 20 éves pilóta röviden csak annyit mondott: „Erre most nehéz válaszolnom, majd meglátjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: