DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Kubicát Abu Dhabiban tesztelhetné a Williams

Egyelőre csak Lance Stroll helye biztos a Williamsnél 2018-ban, nagy a tolongás a másik ülésért. Egy merész elképzelés szerint Robert Kubicát kellene kipróbálnia a záró futamon az istállónak.

Az elmúlt hetek nyilatkozatai alapján Felipe Massának nem marad hely jövőre a Williamsnél (sem), így a tavalyra tervezett visszavonulását idén már valóban megteheti. Hazai futamára készül a brazil, ám Stuart Codling, az Autosport szakértője szerint már Interlagosban el kellene köszönnie, hogy az idényzárón a Williams az egyik legfontosabb kérdésére választ kaphasson.

Robert Kubica a Renault színeiben többször is tesztelt a nyáron és kiemelkedően jól teljesített mind a köridők, mind a munkabírás tekintetében. A lengyel pilóta pályafutása 2011-ben tört ketté, amikor egy ralibaleset során súlyosan megsérült jobb alkarja, ami azóta is csak korlátozott mozgásra képes.

Éppen emiatt is hezitál a Williams (és könnyen lehet, hogy ezért nem szerződtette a Renault), mert egyelőre nem biztosak abban, hogy a tartós terhelést is tökéletesen bírná Kubica karja. A lengyel mellett még Paul di Resta és Danyiil Kvjat is versenyt fut a Williams másik üléséért, sőt elméletileg még Felipe Massa is szóba jöhet, hogy még egy évig marad, bár az utóbbi időszakban nem úgy tűnt, hogy komolyan számolnak a rutinos brazillal.

Kubica Abu Dhabiban bizonyíthatná, hogy helye van jövőre a Williamsnél


A Williamsnek össze kell szednie magát, mert az új, komoly pénzekkel beszálló italgyártó szponzor megjelenése óta lassacskán elkezdett lefelé csúszni az istálló a rangsorban. 2014-ben és 2015-ben is harmadik lett a grove-i csapat, tavaly és idén azonban már csak ötödik (sőt, idén még a tavalyinál is gyengébb produkcióval rukkolt elő). A kontraktus megújításához nem ártana valamit felmutatni.

Robert Kubica nagy marketingértékkel bír és a tesztek során az látszott, hogy a vezetési tudása sem kopott meg a több, mint hat év kihagyás ellenére sem. Codling úgy véli, Abu Dhabiban Massa helyett a népszerű lengyel pilótát kellene indítania a Williamsnek, ezzel választ kaphatnak arra, végigbír-e egy teljes versenytávot Kubica fizikálisan. Így ennek tudatában dönthetnének arról, 2018-ban is őt szerződtetik-e le, vagy a többi jelölt közül választanak. A lengyel érkezésével az a kívánalom is megvalósulna, hogy a még mindig nagyon fiatal Stroll mellett egy tapasztalt pilóta nyomná a gázt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: