DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton közel a szerződéshosszabbításhoz

A brit pilóta egy évig még biztosan a Mercedes F1-es alakulatát fogja erősíteni, azonban elmondása szerint hamarosan meg fog egyezni a csapattal az azt követő időszakról is.

Noha a McLaren nevelte és készítette fel az F1-re, az igazi babérokat a Mercedes aratja le Lewis Hamiltonnal kapcsolatban: a brit pilóta vasárnap harmadik világbajnoki címét is bezsebelte a brackley-iek színeiben (összességében pedig a negyediket). A 32 éves kiválóság 2018 végéig rendelkezik szerződéssel a Mercedesszel, és semmi oka sincs arra, hogy váltson, hiszen a gárda idén bebizonyította, hogy átfogó szabályváltozás esetén is képes megtartani első helyét a riválisokkal szemben.



Amíg az elmúlt hetekben a vb-csata fesztültsége miatt kevés szó esett az esetleges szerződéshosszabbításról, Hamilton szerint ez most már ujjgyakorlat lesz. „Már néhány héttel ezelőtt leültünk egymással a gyárban beszélni erről. Valószínűleg könnyű társalgás lesz” - idézte a thisisf1.com a világbajnokot, akit a média sokadik alkalommal emelt piedesztálra a vasárnapi, 9. hellyel megszerzett bajnoki cím után.

A The Sun cím lap Hamilton lovaggá ütésén elmélkedett, a Ferrari-párti olasz sajtó pedig a sportág legnagyobbjai között emlegeti őt. „Teljes mértékben megérdemli a címet” - írta a La Gazetta dello Sport. „Sebességben olyan, mint Mansell, előzésekben akár Senna, a verseny irányításában pedig olyan, mint Prost, vagy Lauda.

Sebastian Vettel egészen 2020-ig kötelezte el magát a Ferrari mellett néhány héttel ezelőtt, és elég nagy rá az esély, hogy Hamilton legalább eddig kösse meg új szerződését, ha nem tovább - a Bild szerint 2019-re jelentősen megemelkedhet a brit évi 35 milliós fizetése, ha a Mercedesnél folytatja pályafutását. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: