DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Így áll a második féléves tabella

A nyári szünet után a Mercedes rátalált valamire, amire a Ferrari nem és elsöprő lendülettel, rengeteg futamgyőzelemmel döntötte el már Mexikóig mindkét világbajnoki címet. Néhány meglepő eredmény.

Érdekes tanulmányozni, ki mennyi pontot szerzett a Magyar Nagydíj utáni nyári szünetet követően. Néhány istálló kiemelkedően feljavult, mint például a Mercedes és a Red Bull, némelyik apró javulást mutatott, mint a McLaren, ugyanakkor egyértelmű vesztes a Ferrari és a gyári Renault, utóbbi tempója javult, ám a megbízhatóság csapnivaló az utóbbi időszakban.

Lewis Hamilton hatalmas fölénnyel vezeti a második féléves tabellát, 145 pontjához közel sem tudott senki férkőzni. Legnagyobb kihívója saját csapattársa, Valtteri Bottas lenne, ám 93 pontjára nem lehet igazán büszke, mivel amíg Hamilton öt futamgyőzelmet is besöpört, a finn egyet sem, ahogy egyébként a Ferrari sem.

Nem meglepő módon Max Verstappen áll a harmadik helyen 81 megszerzett egységgel, mindezt úgy, hogy Belgiumban és Szingapúrban is nullázott, míg Monzában és Austinban motorcsere miatt a rajtrács hátsó fertályáról startolhatott. Vettel bizony csak a megosztott negyedik helyen állna Daniel Ricciardóval egyetemben, mindkettejüknek úgyszintén két-két nullázása volt Belgium óta.

Meglepő még Nico Hülkenberg mélyrepülése, mindössze a belgiumi hatodik helyezésére lehet büszke. Ennél jelentősen több egységet is szerzett volna a rutinos német, ám Szingapúrban, Japánban, az Egyesült Államokban és Mexikóban is tönkrement az autója, mindannyiszor komoly pontszerző helytől megfosztva a Renault pilótáját.

Hamilton csak Belgium óta 50 pont feletti előnyt autózott volna ki


Fernando Alonsónak egyetlen pontocska jutott a Hungaroring után, ám Stoffel Vandoorne tizenkettőt is bezsebelt két hetedik hellyel. Ezen kívül csak a Honda motorhibája fosztotta meg Austinban a spanyolt egy kiváló eredménytől (6-7. helyezés), Szingapúrban pedig a rajtbalesetnél egy lehetséges dobogót bukott a kétszeres világbajnok. A McLaren tehát egyértelműen felfelé ívelő pályán.

Még egy adalék: a második félévben Mercedes-motoros versenyautó egyetlen motorhibát sem szenvedett el, Belgium előtt is csak egyetlen egyet, Valtteri Bottas erőforrása adta meg magát Barcelonában. A másik három motorgyártó azonban ezt nem mondhatja el magáról. Mercedes-erőforrással szerelt autó még nem kapott büntetést motorcsere miatt ebben az évadban.

Belgium óta így nézne ki az összetett élmezőnye:

1. Hamilton           145 pont
2. Bottas                93
3. Verstappen        81
4. Vettel                  75
4. Ricciardo            75
6. Raikkönen          62

 

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: