DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hamilton: Szörnyű így bajnoki címet nyerni

Csupán kilencedik hellyel, lekörözöttként biztosította be negyedik vb-címét Lewis Hamilton, aki nem ilyen döntő futamról álmodott: a leglassabb autók megelőzésével is problémái adódtak. A Mercedes-bokszban sem uralkodott nyugalom, Toto Wolff a verseny minden szakaszát gyűlölte.

Az ideális helyzet az, ha az adott év legjobb versenyzője győzelemmel biztosítja be a világbajnoki címet: így szerezte 2014-es és 2015-ös trófeáját is Lewis Hamilton. Ehhez képest a Mexikói Nagydíjon a negyedik vb-sikert mindössze kilencedik helyezéssel, körhátrányban garantálta, miután a futam első körében defektet kapott a Sebastian Vettellel történt kontakt következtében.

„Szörnyű ilyen módon megnyerni, az igazat megvallva” – vallotta be Hamilton a verseny után, hogy jobban örült volna az előző két bajnoki évhez hasonló kifejletnek. „De mit tehettem volna? Én szóltam, hogy nem leszek engedékeny az egyes kanyarban. Ennek ellenére nem gondolom, hogy én lettem volna túl agresszív, vagy bármi ilyesmi, az autóm a tökéletes helyre tettem be. A visszajátszásból többet tudok majd mondani, de mindenesetre sok helyet hagytam a mögöttem levő autónak. Ezután csak hajtottam, hajtottam, hogy felzárkózzak…”



Amennyiben Vettel nem ér célba az első vagy második helyen – a német az első körös incidens után egyszer sem járt ilyen pozícióban – Hamilton saját helyezésére való tekintet nélkül ünnepelhetett, a Mercedes-pilótája ennek ellenére az vallja, ő nem számolgatott a verseny folyamán:

„Őszinte leszek, elképzelésem sem volt, mi fog történni a bajnokságban, csak az járt az eszemben, hogy előbbre kerüljek, és tényező legyek a versenyben. Ez egy nehéz pálya, ha nem a legrosszabb a másik követése szempontjából. Így mások megelőzése katasztrófa volt, ezért igazából vegyes érzéseim vannak jelenleg” – idézi az Autosport Hamiltont, akinek még a Sauberek megelőzése sem bizonyult egyszerű feladatnak.

A sorban negyedik évben egyéni és konstruktőri címet is megnyerő Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff így élte át a 71 körös futamot: „A verseny minden egyes szakaszát gyűlöltem. Tényleg rossz volt, túl hosszú, és minden, amit csak el lehet mondani. Már az elején kikerültünk a komfortzónánkból, a baleset után. Ami Lewist illeti… Az autóban ülve nem tudod, mi történik körülötted. Sebastian versenyben van még? Szerezhet pontokat?”

„Egy kis idő után, ahogy lenyugodtak a kedélyek, elmagyaráztuk neki a fennálló helyzetet. Ezután mindannyian arra fókuszáltunk, hogy a legjobban jöjjünk ki belőle. Amikor ilyen óriási előnyben álltok, az emberek hajlamosak azt mondani, hogy már úgyis vége. Ez nem igaz, ez a motorsport. Megtörtént ez az eset, és ha Sebastian nyert volna, mi pedig kiesünk, akkor mi minden történhetett volna még később?” – vázolt fel egy lehetséges forgatókönyvet Wolff. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: