DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner cáfolja Ecclestone szavait

Az F1 korábbi vezetője úgy fogalmazott, hogy a Ferrari régebben számtalan alkalommal külső segítséget vett igénybe annak érdekében, hogy az élen tudjon maradni - Christian Horner szerint ez butaság.

Bernie Ecclestone nemrég az olasz La Repubblica című lapnak adott interjút, ahol többek között bevallotta, hogy az ő irányítása alatt a sportág vezetősége, az FIA-val együttműködve (legyen szó Max Mosley, vagy Jean Todt regnálásáról) komoly segítséget nyújtott a Ferrarinak, hiszen a „maranellói alakulat egyenlő a Forma-1-gyel.” Az éppen ma 87 éves brit nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a Mercedes technikai szempontból segített a vörösöknek, hiszen legyőzésük még nagyobb presztízsértékkel bír számukra.



A Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert azonban nem győzte meg az üzletember véleménye, annak ellenére, hogy közeli kapcsolatot vélt felfedezni a Mercedes és a Ferrari között. „Ez a tipikus Bernie-s gondolkodás, azt illetően, ahogyan összerakta a dolgokat” - idézte a Toro Rosso jelenlegi párosát igen nagyra tartó britet a Motorsport.

„Az viszont egyértelmű, hogy a Mercedes és a Ferrari nagyon közel áll egymáshoz, például a megbeszéléseken: az egyik fél addig nem emeli fel a kezét semmivel kapcsolatban sem, amíg a másik bele nem egyezett.”

„Nem ez az első alkalom, hogy ilyen történt a Forma-1-ben, és nem is az utolsó. Hogy segítettek-e egymásnak, az már nem a mi asztalunk. Nem tudom, meg lennék lepve, de amit a Mercedes és a Ferrari között látunk manapság, az nagyon komoly kapocs gondolkodás terén” - tette hozzá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: