DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Bármilyen autóval, bárhol versenyeznék!

Könnyen lehet, hogy az Indy 500-at követően Le Mans felé terelődik a spanyol F1-es pilóta figyelme, ugyanis szinte teljesen biztos, hogy ott lesz a Daytonai 24 óráson - ha rajta múlna, minden hétvégén autóba ülne.

Valószínűleg az F1-es pilóták kívánságlistájának élén szerepel, hogy máshol is kipróbálhassák magukat szezon közben, a dollár-tízmilliókat élő szerződések miatt azonban ez nagyon ritkán fordul elő. Fernando Alonsónak viszont remek főnökei vannak: májusban a McLaren és a Honda lehetővé tette, hogy induljon az Indy 500-on, és megerősített, de nem hivatalos információk szerint Zak Brown csapatával részt vesz majd a januári, Daytonai 24 óráson is.



„Ha rajtam múlna, minden hétvégén versenyeznék, bármelyik országban, bármilyen autóval” - nyilatkozta a spanyol a Sky Sportsnak. „Persze a McLarennek nehezére esne elengednie engem minden hétvégén, de talán kétszer-háromszor megpróbálhatom majd. A megfelelő pillanatban majd beszélek a csapattal, és meglátjuk, mi sül ki belőle.”

Persze Alonso célja a hármas korona, amelyhez az Indy 500-on és Le Mans-ban kellene nyernie - Zak Brown Austinban úgy nyilatkozott, hogy a Brickyard majdnem hogy kizárt, a Le Mans-i lehetőség azonban továbbra is megvalósulhat - például a Toyota LMP1-es csapatával.

„Ha Fernando olyan helyen szeretne versenyezni, amely nem ütközik a Forma-1-es programunkkal, akkor rugalmasak és nyitottak leszünk a párbeszédre” - tette hozzá a McLaren vezérigazgatója. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: