DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso: Fantasztikus tempóra voltam képes

Fernando Alonso ismét csalódottan kénytelen elhagyni egy versenyhelyszínt, Austinban ugyanis megint lerobbant alatta a McLaren-Honda. Ugyanakkor a tempójával rendkívül elégedett.

A kétszeres világbajnok úgy véli, a motorhibáig fenséges teljesítményt nyújtott és az autó is remekül működött, egészen a kiállásáig. A McLaren-pilóta a nyolcadik helyen haladt, amikor elszállt az erő a Honda-erőforrásból és kiállni kényszerült. Mivel végig Carlos Sainz előtt futott, nagy valószínűséggel a hatodik, vagy a hetedik helyen végzett volna a technikai hiba nélkül.

Ez Alonso tizedik kiesése 2017-ben (úgy, hogy Monacóban nem is rajtolt), ezzel beállította Kimi Raikkönen mclarenes negatív rekordját, aki 2002-ben tíz alkalommal nem látta meg a kockás zászlót. A spanyol így is elégedett saját teljesítményével. „Nagyon boldog vagyok amiatt, ahogy a hétvége zajlott, ami a saját tempómat illeti. Mesébe illő volt mind az időmérőn, mind a versenyen nyújtott teljesítményem” – kezdte elemzését Fernando Alonso.

A McLaren-Honda gyorsult, de ismét megbízhatatlanabbá vált


„A világbajnoki összetett állás nem mutatja igazán, de valójában majdnem mindegy is számomra, hogy 12., vagy 17. vagyok a bajnokságban. Igaz, jóval feljebb kellene lennünk a listán. A motor egyszer csak erőt veszített, majd teljesen elromlott, nem is akartam elhinni. Japánban utolsóként rajtolok, 15-16. helyen versenyzek vele a büntetés miatt és semmi sem történik, a motor tökéletesen fut egész versenyen” – fejezte ki hitetlenkedését a spanyol.

„Most hetedikként haladok és persze bedöglik, ezt már tényleg el sem hiszem” – tette hozzá Alonso, aki erősen valószínűsíti, hogy ez nemcsak ezt, hanem a következő nagydíját is tönkrevágja Mexikóban. „Úgy vélem, a motornak annyi, így Mexikóban ki kell cserélni, rögtön büntetéssel indítok ott is. Reméljük, Brazíliában és Abu Dhabiban már nem kell újat beszerelni”.

„Szinte biztos, hogy Mexikóban emiatt a végéről kell majd indulnom és szinte lehetetlen lesz a pontszerzés. De még három verseny van hátra, meglátjuk, hogy legalább a másik kettőn sikerül-e a pontszerzés” – zárta nyilatkozatát a spanyol ász, aki szinte biztos, hogy már vágja a centit, mikor szabadul meg a Honda-motortól, amely tempóra ugyan sokat javult március óta, de a megbízhatósága a nyári szünet óta megint nagyon törékeny.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: