DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: A Ferrari rég megkereshetett volna

Elárulta, miért nem fog a Ferrarihoz igazolni, kapcsolatot vont a gyerekkori rasszista inzultusok és Vettel között, Rosberget pedig negatív tényezőnek nevezte a háromszoros világbajnok egy szokatlanul őszinte interjúban.

Számos alkalommal felmerült már a pletykák szintjén, hogy Lewis Hamilton a Mercedestől a Ferrarihoz igazolhat, ennek ellenére azonban már ötödik évét tölti a csapatban, és a várakozás szerint új, 120 millió fontot érő hároméves szerződést köthet munkaadójával, mely 2021 végéig az istállóhoz köti. Hamilton egy interjúban elmondta, a Ferrari valójában meg sem kereste.

„Számomra is különleges a vörös autó, rajongója vagyok a cégnek és márkának” – mondta a The Sun bulvárlapnak. „Megtiszteltetés akármelyik versenyzőnek, ha vezetheti azt az autót, számomra azonban nem opció. Ha a Ferrari akarna, már megkerestek volna. Én olyan emberekkel akarok együtt dolgozni, akik akarnak engem. Ha nem akarnak, az sem gond, örömmel megkeserítem az életük a következő években. Sebastian aláírta új szerződését, ezért a cél számomra és a Mercedesnek az, hogy boldogtalanná tegyük őket a következő három évben!”



 Az őszinte hangvételű interjúban Vettel kapcsán felmerült a német sportszerűtlen azerbajdzsáni megmozdulása: „Ahogyan Bakuban viselkedett, és bármi, amit csinál, nem jelent terhet számomra. Tudom, hogy hol állok ellenfélként hozzá képest, és azt hiszem, ő is. Mindig megvan a tisztelet köztük, nem neheztelek rá, amiért ezt tette velem, nem fontos nekem. Ez gyerekkoromra vezethető vissza.”

„Akkoriban sok rasszista megnyilvánulásban volt részem. Ki akartam ütni a kölyköt, aki ilyet mondott, de apám mindig azt mondta, a pályán válaszoljak, ott győzzem le, annak nagyobb ereje lesz. A tettek hangosabbak a szavaknál. Meg kell nyerni a bajnoki címet, és csendben maradnak” – idézett fel egy történetet gokartos korából, amely mentálisan ellenállóvá tette őt.

Nem csupán a jelenlegi fő ellenfél, hanem a korábbi rivális, Nico Rosberg is szóba került. Örült Hamilton, mikor a német visszavonult? „Nem lett könnyebb számomra, ugyanakkor a környezet alkalmasabbá vált a munkám végzésére. Ha eltávolítunk egy negatív tényezőt, a helyére pedig egy pozitívat teszünk, az olyan, mint amikor van egy áramkörünk, egy biztosíték pedig rossz benne. Akkor az egész átkozott áramkör nem működött. Ha viszont kicseréljük a biztosítékot, az egész újra működik.”

„Továbbra is új szintekre emelem magam. Ha itt lenne, én ugyanígy vezetnék, ezt pedig ő is tudja. Ez olyan, mint amikor egészségtelen párkapcsolatban vagy. Csak azért folytatod, mert szereted az illetőt. Csak ha a kapcsolatnak vége van, akkor tudatosul benned, hogy ez nem is volt jó neked. A csapat most pozitív, a hurrikán, amely feltámadt belül, ezúttal a Ferrari felé fúj.”

Ha Hamilton bebiztosítja a világbajnoki címet – akár már az USA Nagydíjon – negyedik vb-elsőségét szerzi, és minden mutatóban a legsikeresebb brit versenyzővé válik: „Nem is tudom megmondani, pontosan mit jelent számomra, mert előbb érezni kell. Furcsa sport a miénk, az emberek panaszkodnak, hogy azért nyertem, mert kitűnő autóm van. De minden egyes világbajnoknak kitűnő autója volt. Ez nem tenisz, ahol a sportolón múlnak a dolgok. Itt a csapat a fő.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: