DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bottas egyszerűen nem találta a tempót

A Mercedes finnje beismerte, az USA Nagydíj időmérőjén csak szenvedett Lewis Hamiltonhoz képest. Féktávokon problémái is voltak, így a harmadik helynél számára nem volt benne több.

Bottasnak a júliusi Magyar Nagydíj óta nem sikerült Hamiltonnál jobban teljesítenie időmérőn, az utóbbi hetek futamai pedig többnyire küzdelmesen alakultak számára. Ez a tendencia egyelőre az austini helyszínen sem változik. Kettejük köridőbeli különbsége 0,2-0,65 másodperc között ingadozott a hétvége során, ám az időmérő legfontosabb pontján, a Q3-ban Bottas közel fél másodpercet kapott csapattársától. 

bottas_austin

Bottas a hátrány ellenére hisz a felzárkózásban


„Jónak tűnt [a köröm], viszonylag közel is voltam Lewishez, így csalódott vagyok. Nem volt egyszerű menet, minden kör máshogy alakult. Nem hibáztam nagyot, mégis ott van az a nagy különbség.” Bottas a legtöbb időt az utolsó szektorban veszítette el, főleg a kifejezetten lassú 13-as és 15-ös visszafordítóban. „Egyértelműen az utolsó szektorban szenvedtem többet, valami oknál fogva többször is trükkösebbnek éreztem ezeket” – vallotta be. „A blokkolás és a fék adagolása is problémát jelentett.” 

A Mercedesnél idén első szezonját töltő pilóta visszatérő jelenséggel küzd: rendszeresen elmarad csapattársa nyers tempójától. Elismerte, hogy nem tudott annyit javítani az időmérő etapjai során, mint csapattársa. „Nehezen tudtam összerakni [a kört], a 13-asban és a 15-ösben többször is időt veszítettem. Néha összejött, de Lewis kanyarsebességét például még ekkor sem tudtam hozni. A köreim jónak tűntek, egyszerűen csak nem tudtam gyorsabb lenni” – idézte szavait az Autosport.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: