DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bottas: Képes vagyok hozni Hamilton szintjét

A finn F1-es pilóta a nyári szünet óta egyértelműen gyengébben teljesített csapattársához képest, ám még a nyilvánvaló nehézségek ellenére is úgy véli, közelebb kerülhet hozzá.

Noha a Magyar Nagydíjat követően még 19 pont volt közöttük a különbség, az amerikai túra előtti versenyek során már 72 egységre hízott Valtteri Bottas hátránya Lewis Hamiltonhoz képest. A finn maga is elismerte, hogy valahol elveszítette a fonalat, a szezon hajrájával kapcsolatban azonban úgy vélekedik, hogy vissza tud térni az év első felében látott szintre.

„Persze, hiszek magamban, és tanulni kell a vereségekből, és azokból a versenyekből, melyeken elmaradtam tőle tempó tekintetében” - idézte Bottast a Motorsport. „Úgy gondolom, hogy kemény munkával, minden lehetséges pont megragadásával, amely segít magammal, vagy a csapattal végzett munkában, képes vagyok hozni a szintjét, a jövő még előttem áll.”



A kétszeres futamgyőztes azt mondta, hogy Hamilton egyik legnagyobb erőssége abban rejlik, hogy még többet képes kihozni az autóból, amikor az nem működik megfelelően. „Észrevettem, hogy különböző módon vezetünk, az autó trükkös pillanataival pedig jobban meg tudott küzdeni. Természetes vezetési stílusom miatt több helyen szenvedtem, ő viszont inkább kezelni tudta a nehéz helyzeteket.”

„Nagyon alkalmazkodó pilótáról van szó, aki rengeteg tapasztalatot gyűjtött a csapattal, és nagyon sok versenyt teljesített az F1-ben. Volt már trükkös helyzetekben korábban, számtalan pályán számtalan beállítási problémával találta szemben magát, amely a segítségére van. Mindig is azt gondoltam, hogy remek pilóta, és ez idén megerősítést is nyert, nem jelentett nagy meglepetést.”

Noha a dolgok nem Bottas szájíze szerint alakultak az utóbbi hetekben, a Japán Nagydíj - ahol öt helyes rajtbüntetés után végzett a negyedik pozícióban - bizalommal töltötte el a folytatásra. „Egyértelműen képes voltam tanulni a nehéz helyzetekből, és fejlődni tudtam több területen is, ezt pedig sikerült megmutatnom Suzukában. Tempó tekintetében remekül alakult minden, és ha nincs az öt helyes büntetés, sokkal erősebb lett volna az eredmény a csapat számára. Mindig van mit tanulni, de persze jót tesz az önbizalmadnak, ha egy hétvégéd nem alakul szörnyűen, miután előtte több is így sikerült.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: