DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Button szerint Alonso jobb, mint Hamilton

Jenson Button az utóbbi időben kissé szabadabban nyilatkozik pilótatársairól, hogy már a pályán nemigen találkoznak egymással. Rámutatott, miért volt jobb Alonso, mint brit honfitársa.

2009 világbajnoka szerint Lewis Hamilton kiemelkedően gyors és időnként szinte a lehetetlenséggel határos köröket tud elővenni a cilinderből, különösen az időmérő edzéseken. Ugyanakkor másik korábbi csapattársát, Fernando Alonsót kicsit jobb, teljesebb versenyzőnek tartja, aki képes hosszabb távon szinte tökéletes teljesítményt nyújtani.

Mindkét zseniális versenyzőt egészen közelről ismerhette, ugyanis mind Hamiltonnal, mind Alonsóval éveken keresztül csapattársak voltak a McLarennél. Természetesen adta is magát a kérdés, hogy melyikük jobb és miben? A háromszoros világbajnok brit pilóta 2010 és 2012 között osztotta meg a garázst Buttonnal, míg a spanyol versenyzővel 2015-ben és 2016-ban versenyeztek együtt a wokingi istállónál.

Alonso és Button jó viszonyban voltak


Mindkettejükkel jó viszonyt ápolt, azonban Alonsót tartja legnehezebb ellenfelének. „Így hosszú évek után azt kell mondanom, hogy Fernando volt az egyik legkeményebb ellenfelem, sőt, talán a legnehezebben verhető. Csapattársként is ezt gondoltam és akkor is, amikor nem egy csapatban nyomtuk a gázt” – írja a 2009-es világbajnok önéletrajzi könyvében.

„Lewis hihetetlenül gyors volt egy körön, Ayrton Sennához hasonlóan olyan köröket tudott néha összerakni, amire senki nem gondolna. Szerintem ők minden idők két leggyorsabb versenyzője. Fernando azonban teljesebb pilóta volt. Amikor jobb voltam nála az időmérő edzésen, akkor is biztos lehettem benne, hogy a versenyen valahogy vissza fog vágni. Külső szemlélő számára kedves ember, sőt nem is megközelíthetetlen, kimondottan közvetlen. Ugyanakkor elképesztően kemény ellenfél, aki mindent megtesz, hogy legyőzzön téged” – dicsérte tavalyi társát Jenson Button.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: