DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bejelentésre készül a McLaren

Fontos hírt közölhet a csapat már az USA Nagydíj előtt – természetesen Fernando Alonso jövőjéről van szó, mellyel kapcsolatban Zak Brown, a McLaren feje pozitív végkifejletre számít.

A spekulálók arra számítottak, hogy amikor a McLaren bejelenti Hondával való szakítását és Renault-val kötött új szerződését, Fernando Alonso rögtön örömmel elkötelezi magát a csapat mellett 2018-ra. Annak ellenére, hogy a motorváltás szeptember elején hivatalossá vált, bejelentés továbbra sem született a versenyző jövőjéről, habár a McLaren egészen biztosnak tűnik abban, hogy a kétszeres világbajnokot – akinek más opciója tulajdonképpen nincs – jövőre is soraiban tudja.

„Az ázsiai menet végére vártunk, és arra, hogy dűlőre jussunk új motorpartnerünkkel. Ezek már megtörténtek” – idézi az F1i.com Zak Brownt, a McLaren vezérigazgatóját, aki a bejelentés időzítéséről beszélt. „Arra számítok, hogy Fernandóval való terveink pozitív végkifejletet hoznak, mégpedig nem túl sokára. Szerepel a csütörtöki FIA-sajtótájékoztatón… Meg kell kötnünk a szerződést, mielőtt bármit bejelentünk” – tett egy célzást Brown arra, hogy már napokon belül tisztázhatják a spanyol maradását.



A csapat irányítója arról is beszélt, az új szerződésben szerepelhet, hogy engedélyezik Alonsónak az F1-en kívüli versenyeken való indulást: „Mint mind tudjuk, Fernando szeretné megnyerni a tripla koronát. Színtiszta versenyző, aki szíve szerint minden hétvégén versenyezne, és más futamokon is indulna. Ezt illetően mindenképpen nyitottak vagyunk, amikor és ahol helyénvaló.”

„Amit nem engednénk meg, hogy több szériában szerepeljen. De, mint ahogy idén az Indyvel történt, az alkalmankénti indulást engedélyeznénk neki eseti elbírálással, amennyiben nem érinti hátrányosan Formula-1-es programját” – mondta Brown. A múlt héten egy pletyka arról szólt, hogy Alonso januárban a daytonai 24 óráson indulhat, még a Formula-1-es tesztek előtt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: