DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen úgy érzi, akármelyik pályán meg tudják verni a Mercedest

A finn szerint a szezon hátralévő részében hiába várnak rájuk különböző stílusú pályák, a Ferrari képes akármelyiken győzelmet aratni – csak a megbízhatóságon kellene javítani.

Tátongó rés nyílt a ponttáblázatokon mind a Mercedes és a Ferrari, mind Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között – a konstruktőri tabellán 145 ponttal a vezet a német istálló, míg egyéniben 59 egység a brit előnye. Az austini verseny hétvégéje előtt Kimi Raikkönent arról faggatták, a hátralévő négy helyszínből - USA, Mexikó, Brazília, Abu Dhabi - melyiken van a legnagyobb esély ferraris győzelemre. „Bármelyiken, ha megteszünk mindent, ami tőlünk telik” – idézi a finn sajátos stílusát az Autosport. „Kissé bizonytalan, mivel különböző [karakterisztikájú] pályákról van szó, így minden alkalommal a nulláról kezdve igyekszünk elkerülni a hibákat és a [műszaki] problémákat.”

ferrari_mercedes

Bár nagy a pontbeli különbség, tempóban kiegyenlített a küzdelem a két élcsapat között


A vörösök Szingapúrban és Malajziában is egyértelműen a kettős győzelemre hajtottak, emellett Japánban is esélyük volt megszorongatni a Mercedest. A vezetői hibák és különböző műszaki problémák viszont oda vezettek, hogy a fenti három hétvégén az Ezüst Nyilak 105 megszerzett pontjához képest ők mindössze 22-t tudtak bezsebelni.

„Nem tudom, mi fog történni. Senki sem tudja” – formált véleményt csapata világbajnoki esélyeiről Raikkönen. „Azt viszont tudom, hogy az utolsó futam utolsó köréig nyomni fogjuk, aztán majd meglátjuk, hol kötünk ki. Nem életünk legjobb versenyhétvégéi voltak ezek, de úgy gondolom megvan a tempónk, ha minden a helyére kerül – legalább ennyi pozitívum van benne.”

Bár Sebastian Vettelnek halvány esélyei maradtak ötödik világbajnoki címe megszerzésére, csapattársa tíz évvel ezelőtti felzárkózásából még erőt meríthet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: