DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Lehet-e Sainzból egy új Alonso?

Carlos Sainz gyermekkori álma teljesül azzal, hogy a Renault gyári istállójának versenyzőjévé vált, ahogy példaképe, Fernando Alonso is az előző évtizedben. A spanyol merész terveket szövöget.

Néhány hete hozták nyilvánosságra, hogy Carlos Sainz valóban a gyári Renault színeiben versenyez 2018-ban (igaz, egyelőre csak egy évre kölcsönbe kapják meg a franciák a fiatal spanyolt, mert továbbra is a Red Bull tart rá igényt hosszabb távon). Fernando Alonso annak idején szintén a Renault-val érte el legnagyobb sikereit, 2005-ben és 2006-ban is világbajnoki címet szerzett itt.

A helyzet azonban változott az eredeti elképzeléshez képest és már Austinban csatlakozik a francia istállóhoz Sainz, Jolyon Palmer pedig elhagyja a gárdát másfél évnyi szenvedés után. Ez többek között azért is előnyös, mert a fiatal spanyol versenyző már idén hozzászokhat az új környezethez, a versenyautóhoz, a mérnöki csapathoz. Aki arra számít, hogy Sainz biztonsági autózást mutat majd be, nagyon téved.

Az USA Nagydíja előtt szűk egy héttel izgatottan, de boldogan várja bemutatkozását a spanyol pilóta. „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok új csapatomhoz, remélem, már az elején jó teljesítménnyel tudok előrukkolni. Még Austin előtt bőven van dolgunk, rengeteg mindent kell megtanulnom és számos emberrel kell találkoznom”.

A szerződés külön pikantériája, hogy a két csapat egymás ellen küzd az 5. helyért


„Amilyen gyorsan csak lehet, oda fogom tenni magam tempó terén, bár jól tudom, hogy eltelik még egy kis idő, mire teljesen hozzászokom az újdonságokhoz. De magabiztos vagyok, meg tudom csinálni. Remek érzés, hogy máris megismerkedhetek az új autóval, nagy kihívás, de ez még jobban motivál is engem. Még egy lökést adunk ennek a szezonnak, meg kell találnom és meg is fogom találni az autóm határait” – fogalmazott Carlos Sainz.

„Meg kell szoknom az új kormányomat is, ehhez is szükséges némi idő. Jó látni, hogy Enstone-ban mindenki azért dolgozik, hogy az istállót újra a csúcsra juttassa. Biztosak lehetnek abban, hogy erőfeszítéseik találkoznak az enyémmel, a magam részéről ugyanezen leszek. Tövig fogom nyomni a gázt, hogy segítsek a csapatnak” – tette hozzá a Toro Rossótól átszerződő pilóta.

Vajon valóban visszatalál a legjobbak közé a Renault jövőre és Sainz Alonso nyomdokaiba léphet?

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: