DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Könnyebb helyzetben 2018 előtt a Honda

A japán F1-es motorgyártó a McLaren eredménykényszerben lévő légköréből a némileg nyugodtabb Toro Rossóhoz költözik át a tél folyamán - a Honda első embere már most érzi a változást.

Már csak négy verseny van hátra az idei Forma-1-es szezonból, a Hondának pedig még ennyit kell kibírnia a McLaren kötelékében komolyabb lebőgés nélkül - bár az utóbbi három év eseményeinek fényében talán kijelenthető, hogy rosszabb már nem jöhet számukra. Sőt, a japánok elszántan fejlesztenek, hogy még az utolsó teljesítménymorzsát is kicsikarják idei erőforrásukból: a Honda F1-es projektjét irányító Yusuke Hasegawa úgy fogalmazott, hogy ha nem is jobbak a Renault-nál, de kezdenek a szintjükre érni.



Amíg a gyártó az elmúlt évek során minden alkalommal áttervezte erőforrását egy-egy szezon előtt, a következő téli időszakban nem terveznek hasonlót, sőt, igencsak szeretnének az idén megszerzett tapasztalatokra hagyatkozni. Hasegawa azt mondta Suzukában, hogy már megkezdődtek a 2018-as munkálatok a Toro Rossóval, s noha úgy véli, a közös munka folyamatai nem igazán változnak majd a McLarenhez képest, sokkal kisebb lesz rajtuk a kívülről érkező nyomás.

„Talán kisebb külső nyomást érzek, ami viszont a belső dolgokat illeti, semmi sem fog változni” - idézte a japánt a Crash.net. „Be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk jobb munkára a következő évben. Nem hinném egyébként, hogy nagy lesz a különbség, már most elkezdtük a munkálatokat. Nagyon kedvesek voltak (a Toro Rossónál), és izgatottak az új partnerkapcsolat miatt, és mi is hasonlóképpen érzünk” - tette hozzá Hasegawa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: