DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Eldőlt: Gasly megy Japánba, új pilóta kell a Toro Rossónak

Újabb izgalmas változás érkezik majd a Formula-1-es mezőny pilótafelállásában az USA Nagydíjon, miután véglegessé vált, hogy Pierre Gasly nem lesz ott a hétvégén a faenzai csapattal, inkább megküzd a bajnoki címért Japánban.

Az elmúlt öt nap legforróbb témáját jelentette az F1 körül a Toro Rosso pilótakérdése, miután alaposan felpörögtek az események a csapat háza táján. Suzukában bejelentették, hogy Carlos Sainz már a következő futamtól jövő évi munkaadójánál, a Renault-nál folytatja a szezont, a tervezettnél előbb érkezett bejelentés után pedig a Toro Rossónál is sebtében megírták a közleményt, megerősítve, hogy az USA Nagydíjon így ők már a pihenőről visszatérő Danyiil Kvjattal és a két futammal ezelőtt még az ő helyére ültetett Pierre Gaslyval állnak majd rajthoz.

tororosso



Igen ám, ekkor viszont még nem tisztázták le a csapaton belül Gasly helyzetét, aki idén a japán Super Formulában is versenyez, mindössze fél pont választja el őt a bajnoki tabella élén álló Hiroaki Ishiurától, a szezonzárót pedig éppen a jövő héten rendezik, szintén Suzukában. Pár napon át ment a találgatás, a háttérben pedig az egyezkedések ezzel kapcsolatban, és az Autosport információi szerint most véglegessé vált, hogy a Red Bull és a Honda támogatja a francia pilóta bajnoki törekvéseit, aki így ott lesz jövő hétvégén a rangos japán sorozat fináléján.

Így viszont hirtelen két versenyzőt is elveszített a Toro Rosso egyetlen hét leforgása alatt, és biztos, hogy beugróra lesz szüksége a csapatnak Austinban. A hétvége óta egy halom név felmerült már a médiában, Robert Kubicától Jolyon Palmeren át egészen az IndyCar-bajnok Josef Newgardenig, ám a csapat egyelőre hallgat a tényleges esélyesekkel kapcsolatban.

Valós lehetőségből azonban azért nincs olyan rengeteg, elsősorban ugyanis az dönt, hogy ki rendelkezik érvényes superlicensszel, ki gyűjtött össze elegendő pontot más szériákban vagy korábbi tapasztalatot az F1-ben ahhoz, hogy megkapja a rajtengedélyt. Többek szerint Sebastien Buemi lenne a tökéletes megoldás, aki 2009 és 2011 között már vezetett a Toro Rossónál, alkalmanként most is tesztel a Red Bullnak, és nem mellesleg azóta világbajnoknak mondhatja magát a WEC megnyerésével, miközben a Formula-E-ben is diadalmaskodott tavaly. Bár Adam Cooper szakújságíró elmondása szerint Suzukában még a két illetékes istálló vezetője, Christian Horner és Franz Tost is úgy nyilatkozott, hogy nem számolnak a svájci szolgálataival.

Hamarosan kiderül!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: