Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 15. péntek
F1

Vettel először említette visszavonulását

Korán törtek a sikerek Sebastian Vettelre, 26 évesen már négyszeres világbajnokként ünnepelhették. Most először említette visszavonulását, de az nem hirtelen döntés lesz részéről.

A Playboy magazinnak adott interjút a négyszeres világbajnok német pilóta, aki hosszú évek óta a Formula-1 egyik legjobb versenyzője. Jó eséllyel ez az év elúszott számára az utóbbi három nagydíjon látott vezetői, illetve technikai hibák miatt, de nagyon szeretne a Ferrarival is világbajnok lenni.

„Hogy hamarosan visszavonulok-e? Nem is gondoltam még erre egyelőre. Ezt ráadásul egy nagyon komoly és megfontolt döntésnek tartom, nem valami olyannak, amit hirtelen meghozhat az ember” – reagált Vettel, aki egyelőre nem kívánja szögre akasztani bukósisakját.

Vettel úgy véli, nem fogja követni Nico Rosberg példáját, aki egészen hirtelen távozott világbajnokként tavaly év végén a száguldó cirkuszból. Akkor sem döntene így mostanában, ha megnyerné ötödik világbajnoki címét. Honfitársa szerint a 2016-os bajnok elfoglaltabbnak tűnik, mint valaha.

„Úgy látom egyik találkozóról rohan a másikra. Másodszor is apuka lett, Robert Kubica menedzselésébe is bekapcsolódott, legutóbb pedig a Sky Sports Formula-1-es kommentátora lett. Hogy én mit teszek, ha van egy kevés szabadidőm a pályán kívül? Lepihenek egy kicsit a kanapéra”.

Hamilton már gondolt a visszavonulásra, Vettel még nem

Ugyan nagy riválisának, Lewis Hamiltonnak (egyelőre) csak három világbajnoki címe van, Vettelnek a négy világbajnoksága ellenére van egy befejezetlen ügye. Mindannyiszor ugyanis a Red Bull-lal ért a csúcsra, nagyon szeretne végre a Ferrarival is révbe érni. „Szerintem mindenki, aki valaha vezette a Ferrarit, valami egészen különlegeset érzett belül. Én pedig még nem lettem bajnok a Ferrarival” – tette hozzá a 30 éves német pilóta.

Mit tervez még Sebastian Vettel ebben az évben? „Ahogy mondtam, most a fiúknak is jár egy kis pihenés, mert rengeteg dolog változott az elmúlt, nagyon nehéz néhány hét során és mindenki hullafáradt. De hamarosan visszatérünk egy jobb csomaggal az utolsó négy versenyre és meglátjuk, mi lesz” – tekintett előre Vettel.

„Összességében továbbra is hiszem, hogy a csapat jó úton jár” – fejezte ki bizalmát a Ferrari iránt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?