Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 15. péntek
F1

Megtörtént Kubica első williamses tesztje

A korábban Renault-t vezetgető lengyel megismerkedett a csapattal, amellyel visszatérhet 2018-ban. Silverstone-ban melegített be a Hungaroringre, ahol már egy ellenféllel is meg kell mérkőznie.

Bombaként robbant október elején a hír, hogy Robert Kubica – akinek Renault-val való visszatérése végül meghiúsult – és Paul di Resta is esélyes a Williams 2018-as ülésére, teljesítményüket pedig egy közös teszten, a Hungaroringen vetik össze október 17-18-án. Mivel a Felipe Massa helyére Magyar Nagydíjon beugró Di Restával ellentétben Kubica nem ismeri a Williamst, a lengyel Silverstone-ban egy bemelegítő teszten vehet részt.

Erre került sor szerdán a 2014-es FW36-tal – amely be van járatva idén, ugyanezzel az autóval teljesíti Lance Stroll rendszeres magántesztjeit – a felhős silverstone-i pályán. Az Autosport lap beszámolója szerint a Williams „sikeresnek” nevezte a zárt kapuk mögött zajló ismerkedési tesztet, de sem köridőket, sem körszámokat nem publikált.

A döntő teszt a Hungaroringen folyik jövő hét elején, amely pályán mindkét versenyző ment már idén: di Resta beugróként a nagydíjon, míg a királykategóriában utoljára 2010-ben versenyző Kubica az aktuális Renault-t tesztelte egy napon keresztül. Egyik nap a lengyel, másik nap a skót vezeti az FW36-ot, a Williams pedig a szerzett adatok alapján összehasonlíthatja a két versenyzőt.

Di Resta vagy Kubica Felipe Massa helyére esélyes, de a pakliban van a brazil maradása is, akárcsak az, hogy nem hármuk közül kerül ki Stroll jövő évi csapattársa. A Williams elmondása szerint nem siet, a csapat beéri azzal, ha a szezon befejezése előtt dönteni tud.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?