Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 15. péntek
F1

A Honda szerint elszabadulnak a költségek

Az FIA tervezett újabb szigorítása, miszerint 2018-tól már minden erőforrás-elemből csak három használható büntetés nélkül évente, inkább megemeli majd a csapatok költségeit, mint csökkentené.

Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője szerint a 2018-ra tervezett szigorúbb szabályozás az eddigieknél is jobban fájni fog a Formula-1-ben részt vevőknek pénzügyileg, minthogy csökkennének ettől a költségek. A japán szakember szerint éppen ellentétes hatást fog kiváltani az intézkedés, ha valóban foganatosítják.

A Honda-főnök szerint az olyan erőforrások gyártása, amely több versenyhétvégét is kibír és közben még versenyképes is, arra ösztönzi a gyártókat, hogy még több pénzt invesztáljanak a kutatásokba, tesztekbe, hogy az mindig egyre tartósabb legyen, miközben a tempóját is növelik.

Hasegawa szerint már a jelenlegi szabályozás is elég nehezen tartható. Az is igaz, hogy a McLaren jelenlegi motorszállítóját érintették legérzékenyebben a motorcserével kapcsolatos büntetések, ugyanis Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne messze a legtöbb rajtbüntetést szerezték idén amiatt, hogy már az év első harmadánál túllépték a megengedett mennyiségű motorkomponenst. Button már Monacóban azért került a rajtrács végére az ötödik sor helyett, mert Alonso autójában a korábbi versenyhétvégék alatt mind a négy lehetőséget kilőtték bizonyos elemek cseréjére a teljes éves keretből a sok-sok technikai meghibásodás miatt.

A Honda szerint ezzel a többi gyártó is szenvedni fog

Alonso a tizedik turbójánál és hőenergia-generátoránál tart (MGU-H), valamint a nyolcadik belsőégésű motorjánál és MGU-K-jánál, magasan az éves kvóta felett. A japánok szerint ez különösen nehézzé teszi majd a következő évüket. „Nagyon nehéz és óriási kihívás lesz ez. De nem csak a Hondának, hanem a többi gyártónak is. Három motor egy évben, ez nagyon nehéz lesz” – fogalmazott Hasegawa.

„A három motoros megszorítás nem csökkenteni fogja a költségeket, hanem jól megnövelni. A csapatoknak ugyanis további pénzeket kell áldoznia arra, hogy még megbízhatóbb legyen az a három erőforrás, így többe kerül majd a kevesebb motor. Ha az FIA célja a költségcsökkentés volt, akkor pont ellenkező hatást fognak ezzel elérni” – tette hozzá a japán szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?