DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Red Bullok okosak voltak a rajtnál, pedig nem is látták egymást

Nagyon közel került egymáshoz Verstappen és Ricciardo a Japán Nagydíj startjánál: az ausztrál csak érezte, hol lehet riválisa. Szerencsére észnél volt, így nem másolták le a Ferrarik szingapúri rajtbalesetét.

Kettős dobogót ünnepelt a Red Bull Japánban: Max Verstappen második, Daniel Ricciardo harmadik pozícióban ért célba, habár a rajtrács második sorában még fordított volt köztük a sorrend. A lámpák kialvása után Verstappen a belső oldalon csapattársa mellé került: szoros helyzet volt, az autók kis híján összeértek, de megúszták az ütközést. Verstappen a másik RB13 elé préselte magát az első kanyarban, a kizökkent ausztrált pedig Esteban Ocon is megelőzte.

„Egy kis visszajátszást láttam már utólag, de az igazság az, hogy akkor, ott nem sokat láttam…” – árulta el Ricciardo, mikor a versenyt követő sajtótájékoztatón a starttól kérdezték. Arra utalok, hogy az idei autóknál nagyobb a holttér, ezért történt az, hogy a rajt után, bár számítottam rá, hogy megjelenik Max, hiszen nem indultam olyan jól, egy ideig nem láttam őt. Ekkor arra gondoltam, talán ő sem startolt jól, ezért úgy döntöttem, védem a belső oldalt. Ugyanakkor helyet is akartam hagyni, hátha ott van. Amikor a csúcsponthoz értünk, akkor láttam, hogy mégis ott van. Úgy gondolom, végig ott volt.”



„Azt hiszem, a vonalról való elmozdulásom nem volt túl acélos. Aztán a külső oldalra kerültem, így nem tudtam jól kigyorsítani a kettes kanyarból, azt hiszem, innen jött ki jobban Ocon. Ez is a rajtnál, a kezdeti elindulásnál dőlhetett el. Mindenesetre meg fogom vizsgálni, hátha valamit jobban csinálhattam volna” – beszélt az Oconnal szemben elveszített pozícióról is Ricciardo.

Verstappen nem részletezte ilyen mértékben az eseményeket saját szemszögéből, de igazat adott Ricciardóban annak, hogy a rajtnál sokszor csak sejteni lehet, hol van egy másik versenyző: „Azt hiszem, elég jól sikerült elindulnom. Ahogy Daniel is mondta, valóban nagyon nehéz mindent látni a tükörben. Szerencsére mindkettőnknek maradt elegendő helye” – mondta a holland, aki két versennyel ezelőtt, Szingapúrban a rajtnál balesetbe került a két Ferrarival.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: