DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Valóban ezért nyerhet végül Hamilton?

Jenson Button számára a 2017-es év világbajnoki címére egyértelműen Lewis Hamilton a favorit. A brit elmondta, mi a legerősebb pontja a Mercedesnek, ami leginkább segíti honfitársát.

Button nagyon élvezi az idei évet abban a tekintetben, hogy a világbajnoki címért két, a futamgyőzelmekért már három istálló van versenyben. Lewis Hamilton a nyári szünetben még tizennégy pont hátrányban volt Sebastian Vettelhez képest, azóta azonban három győzelmet és egy második helyet gyűjtött, míg riválisa technikai és vezetői hibák miatt visszaesett 34 egység hátrányba.

„Hogy ki lesz idén a világbajnok? Lewist kell mondanom, a pontelőnye igen stabil. Tudom, hogy ebben a sportban az erőviszonyok nagyon gyorsan megváltozhatnak, de ha a megbízhatóságot nézem, a Mercedes nagyon erősnek tűnik ebben az évben. Idén Lewisnak szerencséje is van, ami tavaly egyáltalán nem volt meg” – fejtette ki véleményét Jenson Button, aki korábban három szezonon át egy csapatban versenyzett Lewis Hamiltonnal.

„Tavaly rendkívül sokszor volt balszerencsés a megbízhatósági problémák miatt, idén nagyon úgy fest, hogy inkább fordítva történik. De egyébként nagyon szórakoztató Vettel és Hamilton küzdelmét látni ebben az évben. Ez nagyon boldoggá tesz és valószínűleg a két különböző gyártó csatája miatt is sokan kapcsolják be a tévét” – tette hozzá a 2009-es világbajnok.

Button szerint Lewis Hamiltont innen már nem lehet megverni


„Erre az évre az autók kinézete és sebessége is sokat javult, ez jót tesz a sorozat népszerűségének. Ráadásul végre kettő, néha három istálló is verseng a győzelemért, amit már régóta nem láthattunk. Szerintem a Ferrari és a Mercedes közti küzdelem nagyon jó a sportnak. Kár, hogy az utóbbi két verseny ennyire elment Vettelnek, mert így hatalmas pontkülönbség alakult ki az élen. De a harc, amit idén láthatunk, nagyon szép, erre van szükségünk a jövőben is” – zárta gondolatait Jenson Button.

A Mercedes egyelőre valóban megbízhatóbb a Ferrarinál, különösen a világbajnokság hajrájában, ám Bottas váltócseréje és rajtbüntetése azért intő jel a német istállónak is, hogy sosem mehet teljesen biztosra. Tény, mostanában a Ferrari körül jóval több volt a technikai hiba. Ezért is gondolja Button, hogy Vettel nem fogja tudni behozni a megbízhatóan teljesítő Mercedes-Hamilton párossal szemben komoly hátrányát.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: