DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hivatalos: Sainz Austinban már a Renault-t vezeti

A hírt, aminek Jolyon Palmer elébe szaladt, pár perccel később a Renault hivatalosan is megerősítette. Ez lesz a brit pilóta utolsó hétvégéje a csapattal, helyére pedig az USA Nagydíjon már Carlos Sainz ül.

A 2018-ra Enstone-ba igazoló Sainz korai érkezését már két futammal ezelőttre kilátásba helyezték a paddockban, akkor viszont a felek még nem tudtak megegyezni az idei cseréről. A Toro Rosso nem mert bizonytalan vállalásokat tenni az akkor még az F1-ben kipróbálatlan Pierre Gasly évközi beültetésével, és Palmer sem hajlott afelé, hogy szerződésének lejárta előtt távozzon, különösen úgy, hogy éppen az előző futamon, Szingapúrban tette le a pályára eddigi legerősebb F1-es teljesítményét egy 6. hely megszerzésével.

sainz_2



A Renault most kiadott közleménye azonban megerősíti, hogy a két hét múlva zajló USA Nagydíjon már Sainz lesz Nico Hülkenberg csapattársa, miután „közös megegyezéssel” idő előtt szakítottak Palmerrel.

„Szeretnék köszönetet mondani Jolyonnak az elhivatottságáért és a profi hozzáállásáért. A Renault Formula-1-es visszatérése óta velünk együtt fejlődött. Nagyszerű egyéni képességeket mutatott, és minden jót kívánunk neki karrierje folytatásában” - hangzik a csapatvezető Cyril Abiteboul szűkszavú üzenete.

Palmer is hozzátett még néhány mondatot korábbi bejelentéséhez búcsúüzenetként: Az előző szezon második felére büszkén tekinthetek vissza, Malajziában megszereztem az első pontomat, idén pedig karrierem csúcsát értem el a szingapúri 6. helyezéssel. Minden jót kívánok a csapatnak a jövőre nézve. Máris arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el a Japán Nagydíjon, utána pedig áttekintem a lehetőségeimet a folytatáshoz.

A Toro Rosso autóit a következő futamon Pierre Gasly és Danyiil Kvjat fogják vezetni, mint azt a faenzai csapat közben meg is erősítette. Palmer jövője egyelőre tisztázatlan, és bár az utóbbi hetekben hallani lehetett arról, hogy puhatolózott a Williamsnél, valamint az F1-en kívül a Formula-E-ben és az IndyCarban is, egyelőre még levegőben lóg a sorsa. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: