DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Mercedes megtalálta szenvedése okát

Az utóbbi két versenyhétvégén nem a legjobb formáját mutatta a címvédő alakulat, a Japán Nagydíj időmérője után viszont úgy tűnik, helyreálltak a dolgok, és magabiztosan vághat neki a futamnak.

Szingapúrban Hamilton behúzta a győzelmet, bár ehhez kellett a Ferrarik és Verstappen első körös kiesése. Malajziában a fiatal holland örülhetett a végén, a britet pedig másodikként intették le a futamon. Vettel folyamatos felzárkózása viszont megmutatta, hogy a Ferrari volt a leggyorsabb a pályán.

Hamilton elégedetten kezdte nyilatkozatát az autó Japán Nagydíj hétvégéjén mutatott viselkedéséről: „Sokkal másabb az autó ezen a hétvégén, jóval élvezetesebb vezetni. A legutóbbi fordulóban szörnyű volt, ennek ellenére mégis sikerült megszerezni a pole-t, ami nem mindennapos.”

A háromszoros világbajnokot arról kérdezték, miért szenvedtek annyira az utóbbi hétvégéken. A brit a következő választ adta: „Azt hiszem, van ötletünk, mitől van ez. Eléggé kielemeztük a helyzetet, hogy megértsük, mi a baj, és ez sikerült. Ez nem olyan dolog, amin gyorsan lehet változtatni, de itt most a hűvösebb időjárás is, és ez is segíthet minket.”

 mercedes-megtalalta-a-szenvedes-okat



Nemcsak Hamilton, hanem Toto Wolff is pozitívan látja a helyzetet a legutóbbi hétvége óta: „A rosszabb napok után fejlődhet az ember, mi tanultunk belőlük, és változtattunk az autón Suzukára. Malajzia után kielemeztük az adatainkat és találtunk néhány módot, hogyan érhetjük el az autó lehető legjobb beállítását, és bebizonyítottuk, hogy jó irányba haladtunk.”

„Mindazonáltal ez nem befolyásolja azt a dolgot, hogy helyszínenként nagyon eltér egy-egy csapat teljesítménye. Akik versenyképesek voltak Malajziában, itt egy másodpercen kívülre kerültek” - folytatta az idei év legfurcsább jelenségével a Mercedes csapatfőnöke.

Az utóbbi időben megtapasztalhattuk, mi fekszik igazán a címvédő gárdának: „Egy kicsit olyanokká váltunk, akik esőtáncot járnak futamok előtt, vagy hidegebb időt kívánnak. A forróságban szenvedünk, lásd Szingapúrt és Malajziát. Nekünk tehát az az optimális, ha nincs nagy meleg.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: