DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Mercedes egy lépéssel közelebb az autó megértéséhez

A Mercedes elméletben első sort szerzett az F1-es Japán Nagydíjra, ám Valtteri Bottasra rajtbüntetést vár - az istálló sportigazgatója szerint ennél többet nem lehetett volna kihozni a W08-asból.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a Kanadai Nagydíj óta nem végzett első két helyen az időmérő edzésen, ám a Mercedes öröme így sem lehetett teljes, ugyanis a finn váltócsere miatt a hetedik helyre fog kényszerülni a vasárnapi rajt előtt. Toto Wolff sportigazgató azonban elismeréssel nyilatkozott csapatáról, amely egyre közelebb kerül ahhoz, hogy maximalizálni tudja idei modellje teljesítményét. „Az autó egész nap nagyszerűen futott - a pálya borítása, vonalvezetése és hőmérséklete sokkal jobban feküdt neki, mint Sepangban” - mondta az osztrák.



„A teljesítményben mutatkozó változások bonyolult tudománynak bizonyultak a csapatok számára, és egészen apró tényezők is sokat számíthatnak a végén. A mai eredményünk egy lépéssel segítette a megértést. Ami a teljesítményünket illeti, Lewis egész nap érinthetetlen volt, körről körre építette fel magát, és minden alkalommal egyre erősebb lett. Olyan nap volt a mai, amely megmutatta, miért ő minden idők egyik legjobbja” - visszhangozta a sportigazgató Nico Rosberg véleményét.

Wolff kitért Valtteri Bottas időmérőjére is: „A garázs másik oldalán Valtteri mindent megtett, amit kellett neki. A lágy gumikon fog startolni, amely alternatív stratégiákat nyit meg számára, a Q3-ban pedig nagyon erős teljesítményre volt képes, minden körén sikerült faragnia a korábbi idejéből. Ez összességében remek kiindulópontot jelent a holnapi versenyre, a munka keményebb része azonban még hátravan.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: