DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Red Bull reagált Ricciardo eladására

Helmut Marko nyilatkozata óta a sajtó azt találgatja, hogy veszélyben van-e az ausztrál helye a Red Bullnál. A csapat most kinyilvánította, mi a szándéka Ricciardóval a következő években.

Daniel Ricciardónak nem kell félnie, ami a következő éveket illeti, ugyanis a Red Bull mindenképpen szeretné meggyőzni az ötszörös futamgyőztest arról, hogy maradjon velük 2019-től is. Ehhez azonban versenyképes autóval kell előállnia a bikáknak, amivel folyamatosan győzelmekért harcolhat az ausztrál.

Christian Horner csapatfőnök elmondása szerint elsődleges szándékuk, hogy megtartsák Ricciardót. A helyzet azután vált kétségessé, hogy a hét elején a Red Bull egyik első embere, Helmut Marko úgy fogalmazott, hogy az ausztrál pilóta helyet változtathat, virtuálisan a pilótapiac része, 2019-es lehetséges váltását is megemlítette.

A Red Bull Ricciardóban gondolkodik 2019-től is


„Örülünk mindkét pilótánknak, hogy a csapatunk része és számunkra az a prioritás, hogy a következő időszakban is megtartsuk mindkettejüket” – utalt Christian Horner Max Verstappenre és Daniel Ricciardóra is. „Ez az első alkalom, hogy Danielnek lejár a szerződése, tíz éve a Red Bull-lal van, így ez lesz az első, hogy szabad préda lesz”.

„Ez nem jelenti azt, hogy távozni akarna és azt sem jelenti, hogy mi szeretnénk, hogy bárhová is továbbálljon, vagy akárki mást szeretnénk helyette. Mindkét pilótánkat meg akarjuk tartani, ez az elsődleges célunk” – tette hozzá a csapatfőnök.

„Természetesen az is fontos, hogy a különböző forgatókönyvekre legyen megoldásunk mindig. Ezért adtuk csak kölcsönbe Carlos Sainzot is, rajta kívül pedig több folyamatosan fejlődő fiatal pilótánk is van. Danielt és Maxot pedig nagyon hosszú távra szeretnénk az autóinkban tudni” – zárta gondolatait Horner.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: