DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Honda meglepetésre készül Japánban

Utolsó közös fellépésére készül hazai közönség előtt a McLaren-Honda formáció. Az utóbbi hetek formája és a javuló adatok miatt magabiztosak, hogy Japánban ismét erős teljesítményre lesznek képesek.

Nagyon sok szenvedés és eredménytelenség után szétválik három év közös munkát követően a többre hivatott McLaren-Honda és 2018-tól már külön utakon járnak, a wokingiak a Renault-val szerződtek, a japán vállalat pedig a Toro Rossóval áll össze három-három évre. Már csak öt versenyig tart az együttműködés, ám az utóbbi hetekben egészen jó kis autót rakott össze a McLaren, hozzá pedig társul a Honda láthatóan javuló formája is.

Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője is szeretné a legtöbbet kihozni az év végéig, különösen most hétvégén a motorszállító számára hazai közönség előtt. „Ez lesz az utolsó Japán Nagydíjunk, mint McLaren-Honda, emiatt különösen fontos versenynek nézünk elébe. Erős érzelmeim vannak a versennyel kapcsolatban és bízom benne, hogy a lehető legemlékezetesebbé tudjuk varázsolni a hétvégét mind a csapat, mind a rajongók számára”.

„Azután, hogy Malajziában ismét egy erős hétvégét teljesítettünk versenyképes tempóval és remek eredménnyel, erre szeretnénk építeni hazai közönség előtt, Japánban is. Mindig élvezetes visszatérni hazai környezetbe a lelkes japán rajongók hada elé. Nagyot lök rajtunk az atmoszféra és szeretnénk ezt nekik meghálálni egy kiváló versennyel” – tette hozzá a japán szakember.

Kemény munkával a Honda lassanként felküzdi magát egy sokkal jobb szintre, mint év elején


A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier is rendkívül motivált, hogy lássa pilótái kiemelkedő teljesítményét ezen a számukra igazán különleges helyszínen. „Mindenki izgatott a McLaren-Hondánál, hogy visszatérhetünk Suzukába, a Japán Nagydíjra, egy olyan országba, amely együttműködésünk miatt a második otthonunkká vált. Suzuka egy ikonikus helyszín, partnerünk, a Honda miatt pedig különösen fontos versenyhétvége” – így a csapatfőnök.

„Természetesen az a célunk, hogy mindent megtegyünk partnerünk és a fantasztikus rajongók támogatásáért. A világban járhatunk bárhol, a japán szurkolók a leglelkesebbek a Formula-1-ben. Tudjuk, hogy Suzuka nem a legkönnyebb pálya számunkra, ahol igazán nagyot villanthatunk, de sosem tudhatjuk előre. A pálya karakterisztikája sok lóerőt igényel, de vannak technikás részek is, mint például az első szektor, ahol megmutathatjuk erősségünket, az kedvez igazán a csomagunknak. Jó lesz látni, milyen gyorsak a 2017-es autók ezen a pályán” – tette hozzá Boullier.

Egyáltalán nem kell feltartott kézzel mennie már a McLarennek egyik pályára sem, Monzában ugyan nem sikerült a jó időmérős teljesítményt pontokra váltani, de Szingapúr után Malajziában is (sőt, Sepangban különösen) látszott, hogy javult az autó aerodinamikailag és motorerőben is. Átlagosan 10 kilométer/óra alá szorította a japán erőforrásgyártó a padlógázas szakaszokon a lemaradását, ami a korábbi 25-höz képest jól látható fejlődés. Malajziában sem számított senki arra, hogy száraz pályán esélye lehet a McLaren-Hondának, ehhez képest mindkét autó bejutott a Q3-ba, Stoffel Vandoorne pedig saját erőből végzett a 7. helyen, pedig előzetesen senki nem hitte, hogy lehet keresnivalója a wokingiaknak a jobb pozíciók környékén. Meglátjuk, Japánban is kitart-e az utóbbi hetek kitűnő formája.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: