DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A háromszoros győztes javítana a tavalyi évhez képest

Három futamgyőzelmet is aratott korábban Suzukában a Williams istálló, az utóbbi években azonban kevés sikert ért el. A tavalyi kettős pontszerzést túlszárnyalnák, főleg Felipe Massa rutinjára építve.

A korábbi években a Williams az egyik legeredményesebb csapat volt Suzukában, 1992-ben Riccardo Patrese, 1994-ben és 1996-ban pedig Damon Hill diadalmaskodott, utóbbi alkalommal ráadásul a világbajnoki címet is bezsebelte. 2016-ban kettős pontszerzéssel zárta a Japán Nagydíjat a grove-i istálló, ezt legalább tartani, de inkább túlszárnyalni szeretné idén. Paddy Lowe technikai igazgató szerint az első, nagyon technikás szektor a rutinos Felipe Massának kedvez a tapasztalata miatt, de nagyon várják, Lance Stroll hogyan birkózik meg a suzukai pályával, mivel életében először jár itt.

„Suzuka a világ egyik legjobb pályája, kimondottan szeretek itt versenyezni. Úgy gondolom, hogy az idei autónknak kifejezetten fekszik majd ez a pálya a magas leszorítóerő és a nagysebességű kanyarok miatt, alig várom, hogy végre pályára guruljunk. Japánban a másik csodálatos dolog a szurkolósereg, azt hiszem az egész évben a legjobbak, annyira lelkesen buzdítanak minket” – nyilatkozta Felipe Massa.

Hill kétszer is nyert Suzukában, azóta azonban a Williamsnek nem sikerült győznie


„Rengeteg jót hallottam már erről a pályáról. Úgy fest, minden pilóta szereti és azt hallottam, hogy a japán szurkolók is fantasztikusak. Kifejezetten várom Suzukát és hogy Ázsiában tölthessek egy kicsit hosszabb időt. Több klasszikus versenyt is futottak itt a múltban, remélhetőleg az idei is hasonlóan jó lesz. Az ételeiknek nagy rajongója vagyok, leginkább a sushit és a sashimit kedvelem” – tekintett előre a Williams másik pilótája, Lance Stroll.

A hét elején a Williams bejelentette, hogy Lance Stroll mellett a másik pilóta kiléte még ismeretlen, de egy teszt keretében megküzd egymással Robert Kubica és Paul Di Resta. Ezek után úgy tűnik, Felipe Massa az évad végén végképp visszavonulhat a Formula-1-ből, bár a brazil elmondása szerint szeretne maradni. Pályafutását semmiképpen nem tervezi befejezni, ugyanis más versenysorozatokban tárt karokkal várnák, a Formula-E-ből is van ajánlata.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: