DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolffot nem boldogítja a Ferrari balsorsa

A Mercedes egymás után a második versenyhétvégén maradt el az elvárt teljesítménytől, ami a pontelőnyüktől függetlenül aggasztja őket. A szakembereiken kívül maga Hamilton is a megoldást keresi.

Annak ellenére, hogy Belgium óta Lewis Hamilton minden egyes futamon közvetlen riválisa, Sebastian Vettel előtt tudott végezni, a Szingapúri Nagydíjat követően ismét negatívabb hangvételű nyilatkozatok látnak napvilágot a Mercedes háza tájáról. Bár a malajziai futam leintését követő eligazításról Hamilton örömmel nyilatkozott, ezt az örömöt nem az autó teljesítménye okozta.

„Mikor futamgyőzelemmel zárunk, [a megbeszélésen] gyakran alig merül fel kérdés, alig van mit mondani, hiszen mindenki pozitív. A részletekbe merülés akkor igazán aktuális, mikor sz*r kerül a palacsintába. Ez a megbeszélés igazi telitalálat volt, a jelenlegi problémáink mellett olyan dolgokat is érintettünk, melyekről azt sem tudtam, hogy a hétvége során egyáltalán lezajlottak.” Hamilton tisztában van vele, hogy az ő szintjükön ezek a problémák nem elfogadhatóak, így csapata elé tárta, elképzelése szerint hogyan javulhatnának Suzukában. 

wolff_hamilton_melbourne



„Elmondtam nekik, szerintem hogyan lenne a legjobb belevágni a következő versenybe. Ők utánanéznek, aztán visszajeleznek, tényleg ez-e a helyzet.” A brit szerint olyan beállításokra kényszerültek a hétvége folyamán, melyekkel nem tudtak ideális leszorítóerőt előidézni.

Toto Wolff annak ellenére „fájdalmasnak” élte meg a malajziai hétvégét, hogy a gyártói tabellán 118 pontra távolodtak el a Ferraritól. „Más szerencsétlensége engem egyáltalán nem boldogít” – idézi őt az Autosport. „A Ferrari problémáiból húzott hasznunk nem rejtheti el a tényt, hogy 30 másodpercet dolgoztak le hozzánk képest. Nem volt elég jó tempónk a Ferrari és a Red Bull ellen sem, e felett pedig nem hunyunk szemet. Meg kell értenünk, bizonyos pályákon, bizonyos körülmények között miért teljesítünk az elvárttól gyengébben.” Wolff megdicsérte riválisai teljesítményét, ám kissé szúrósan azt is hozzátette, ez részben a saját gyengélkedéseik eredménye. „Elismerésem a Ferrarinak és Red Bullnak, de azt hiszem Szingapúrban és Malajziában is alulteljesítettünk.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: