DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Red Bull döntheti el az idei világbajnoki címet

A Ferrari és a Mercedes versenyfutásába beszállt a Red Bull is év végére, így nagyon könnyen elképzelhető, hogy a bikák döntik el, idén Hamilton vagy Vettel lesz a világbajnok.

A világbajnoki versengés matematikailag ugyan még háromesélyes, de reális sansza mindössze a Mercedesszel versenyző Lewis Hamiltonnak, valamint a Ferrari élmenőjének, Sebastian Vettelnek maradt az utolsó öt futamra. Valtteri Bottas esélyei nagyon halványak a ponthátrány és az utóbbi időben mutatott forma miatt is, az Ezüst Nyilak is láthatóan sokkal inkább Hamiltonra összpontosítanak.

Az évad első felében a Red Bull nem igazán volt ellenfél, egy szerencsés győzelemnek örülhettek mindössze, Azerbajdzsánban, amikor mindkét Ferrarinak és mindkét Mercedesnek különböző gondjai akadtak, így kihullottak Ricciardo elől. A Hungaroring óta azonban folyamatos a jó teljesítmény. de eddig vagy az esős pályára, vagy a lassú, technikás aszfaltcsíkra fogták a szakértők a bikák előretörését.

Monzában a száraz pályás versenyen is kiválóan teljesített a Red Bull a lóerőhátrány ellenére is, ez pedig már egy komolyabb jel volt. Szingapúrban nem volt esélyünk megtudni, mire ment volna Max Verstappen, ha nem esik ki az első kanyarban, majd Malajziában, egy lóerőpályán is megmutatta a holland, simán verte a Mercedest és domináns győzelmet aratott.

Vettelnek a következő futamokon ilyen eredmény tökéletes lenne


Egyértelműen megérkezett a közvetlen élmezőnybe a Red Bull, így Daniel Ricciardo és a 20 éves Max Verstappen idén világbajnok már ugyan nem lehet, de királycsinálóvá még válhatnak. Lewis Hamilton tűnt az egyértelmű favoritnak és most is neki van a legtöbb esélye megszerezni a címet.

Nagy kérdés azonban, hogy a Ferrari és a Red Bull tartósan lehagyták-e a Mercedest, vagy csak pillanatnyi zavar volt az utóbbi két versenyhétvége. A frissített alkatrészek nem váltak be, ezt el is ismerték Bottasék Sepangban, Hamilton látványosan jobban is teljesített a korábbi variánsokkal, mint a finn a fejlesztett verzióval. Sebastian Vettel egyetlen esélye, hogy a Ferrari marad az élen, mögé azonban felzárkózik a Red Bull és csak a harmadik erő a Mercedes.

Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke ezt valószínűsíti, de ez lehet egy kötelező pesszimizmus is. Ha innen Vettel mind az öt futamon diadalmaskodik, Hamilton pedig mindannyiszor második helyen futna be, az éppen elég lenne a németnek, ugyanis 35 pontot verne brit riválisára és a jelenlegi 34 pontos hátrányát éppen megfordítaná a befutóra. Ezt a forgatókönyvet azonban nagyon nehéz elképzelni is.

A feljavuló Red Bull segíti majd Hamilton esélyeit, vagy összetöri?

A Ferrarinak minden adódó lehetőséggel élnie kell, ebben pedig nagy segítségükre lehet a Red Bull. Ha csak az egyik pilóta beékelődik Vettel és Hamilton közé úgy, hogy kiszorítják a háromszoros világbajnok brit ászt a dobogóról, akkor ideális esetben legkevesebb 13 pontot hozhatna két-három alkalommal a német. Ha csak kétszer sikerülne ez (feltételezve Kimi Raikkönen második vagy harmadik helyét), akkor is huszonhat ponttal kerülne közelebb Vettel Hamiltonhoz, ami már bőven látótávolság.

Azonban a Ferrarinak attól is tartania kell, ha a Red Bull túl nagy falat lenne számukra is, akkor 25 pont helyett tizennyolc, vagy tizenöt járna, akkor viszont három vagy hat pontokat hozva Hamiltonon már kevés lenne az üdvösséghez. Jelenleg ideálisnak tűnik a Scuderia számára az erőviszonyok alakulása, ugyanis a vörös gépek tűnnek a legjobbnak, második a Red Bull, harmadik a Mercedes. Ez azonban pályáról pályára változik, könnyen lehet, hogy ismét megindul a német istálló és Suzukában mindenkit fölényesen elvernek.

Egy biztos, a Mercedes most sebezhetőnek tűnik és ha a Ferrari képes elöl maradni, akkor a bikák komoly szolgálatot tehetnek további jó teljesítményükkel, hogy fontos pontokat raboljanak Lewis Hamiltontól. Ehhez viszont több technikai hiba a vörösöknél nem fér bele, a 34 pontos hátrány még mindig elég tetemes.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: