DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso szerint Vettel eljátszotta esélyét

Fernando Alonso az évtized elején számos nagy csatát vívott Sebastian Vettel és Lewis Hamilton ellen is. A kétszeres világbajnok szerint a német esélyei rendkívül lecsökkentek.

A McLaren spanyol pilótája úgy véli, a szingapúri rajtbaleset miatti nullázás nagyon sokba került Sebastian Vettel számára, a világbajnoki cím már Lewis Hamilton kezében van, csak ő veszítheti el innen, bármennyire is hátra van még hat futam a zárásig. 28 ponttal vezet a brit, amit ugyan önerőből is be lehet hozni, de annyira jó autó a Mercedes és olyan jó Hamilton, hogy szinte kizárt, hogy legalább egy versenyt ne nyerjen még meg.

„Úgy gondolom, hogy a világbajnoki küzdelemben egy teljesen más szituáció áll már fenn, mint Szingapúr előtt. Akkor még nagyjából egyenlő esélyt adhattunk a két pilótának, most azonban nagyon egyértelmű előnyben van Lewis” – nyilatkozta a harminckétszeres futamgyőztes spanyol.

Alonso szerint normális esetben Vettel hátránya már nem behozható


„Vékonyka esélye van még Vettelnek. Egyetlen hibát sem követhet már el, korábban azért van egy hibázási lehetősége, amíg szinte egyformán álltak. Lewisnak sokkal jobb esélyei vannak, bár tény, hogy még hat futam hátravan. De ha maradnak az erőviszonyok, akkor nem lesz változás. Ha nem maradnak, akkor még bármi megtörténhet” – tette hozzá Alonso, aki szerint Vettel szingapúri hibája a rajtnál nem lesz orvosolható a papírforma szerint.

A Szingapúri Nagydíj rajtbalesetéről is említést tett. „Nehéz megállapítani, hibás volt-e valaki. Nedves aszfalton eleve nagyon nehéz egy rajtszituáció, nem lehet látni semmit, nem tudják a pilóták, hogy a riválisok pontosan hol helyezkednek el. Emiatt nem is tudok senki hibásnak kihozni, az viszont tény, hogy a Ferrari elszúrta az óriási esélyét a jó eredményre. Meglátjuk, mi történik ezután” – emlékezett vissza Fernando Alonso.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: