DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

McLaren: Jövőre győzni fogunk!

Óriási várakozással tekint a 2018-as évad elé a McLaren istálló, ugyanis a vezetés szerint a Renault segítségével jövőre ismét futamgyőzelmet aratnak. Valóban ekkorát ugrik előre az istálló?

Nem kevesebbet vár Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke, minthogy jövőre máris futamgyőzelemre lesz képes a McLaren-Renault, annyira sikeres együttműködésre számít a francia motorgyártóval. A wokingi istálló három évnyi totális szenvedés után rettentően ki van éhezve a sikerre. A Honda-Renault cserével szerintük ez meg is valósulhat.

A csapatfőnökön kívül a rajongók is sokat várnak az új szövetségestől, bár az idei évben a Renault-erőforrások nagyon problémásnak bizonyultak, főleg megbízhatósági szempontból. Igaz, a jelenlegi Hondához képest nagy ugrás előre, ráadásul a Red Bull képes volt futamgyőzelmet aratni vele idén is, akár több is lehetett volna kis szerencsével.

Eric Boullier a spanyol Marca napilapnak beszélt a várakozásokról. „2018-ra a célunk az, hogy a konstruktőri világbajnokság harmadik helyéért legyünk harcban. De reményeim szerint ennél többet is tudunk majd teljesíteni, hosszú évek ínsége után ismét egy futamgyőzelemre lehetünk jók”.

Button szerezte a McLaren utolsó győzelmét 2012-ben


„Nem szeretnék hamis reményeket kelteni bárkiben, vagy olyat ígérni a rajongóinknak, amit nem tudunk teljesíteni, de hiszek abban, hogy legalább egy győzelmet szerzünk jövőre. Az idei évben kiváló a kasztnink, de jövőre jön egy kis szabályváltozás a halo kötelező bevezetése miatt, így alapvetően megváltozhat a helyzet” – tekintett előre Boullier.

„Még csak szeptember van, de ha még korábban elkezdtünk volna dolgozni a jövő évi versenyautón, még akkor is kellene várni ahhoz, hogy megjósoljuk az erőviszonyokat. A téli tesztekig, de még inkább Ausztráliáig kell várnunk ahhoz, hogy megértsük, a többi istálló hol jár majd teljesítmény tekintetében” – tette hozzá a McLaren csapatfőnöke.

„Mindig a legjobb három csapat között voltunk korábban, de az elmúlt három évben ettől nagyon nagyon messze jártunk. A Renault-val sokkal jobb motorunk lesz, így nagy eséllyel ismét a legjobb pozíciókért harcolhatunk majd” – fogalmazott Boullier.

Vajon sikerül 2012 után újra futamot nyernie a patinás istállónak?

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: