DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappent dicséri az "előzések bajnoka"

John Watson szerint nem létezik olyan hely, ahol ne lehetne előzni, azt is elárulta, hogy ő hogyan közelítette meg riválisait - úgy látja, hogy idén nagyon nehéz lesz megverni Hamiltont.

John Watson 1973 és 1985 versenyzett a Formula-1-ben, nyert öt futamot és leginkább parádés előzéseiről marad emlékezetes: volt, hogy egy körön belül több autót is maga mögé utasított. Kiemelendő versenyei között emlegetik az 1982-es detroiti futamot, amikor a tizenhetedik helyről rajtolva nyert, vagy az 1983-as, Long Beach-en rendezett versenyt, amikor a rajtrács végéről indulva futott be győztesként. Stílusa miatt nevezhetjük akár a régi idők Verstappenjének is.

verstappen-brazil



"Nem hiszem, hogy lett volna különösebb titkom, egyszerűen csak úgy használtam az autót, mintha a testbeszédem azt mondaná, hogy 'jövök ám'. Ellentmondást nem tűrőnek kell lenni, hogy a másik tudja: előbb-utóbb megtörténik a dolog akkor is, ha nem akarja" - magyarázta Watson a Pirelli kérdésére.

"Vannak versenyzők, akik meggyőzik magukat arról, hogy vannak a pályán olyan helyek, ahol nem lehet előzni. Azonban ha nyitott vagy mindenre, látni fogod, hogy dehogynem lehet, elég megnézni a fiatal Max Verstappent" - utalt a Red Bull holland tehetségére.

Watson egyébként még most is élénken követi a Formula-1-et, így természetesen van véleménye az idei bajnokságról is. "Ha Lewis Hamilton úgy folytatja, ahogy az utóbbi időben teljesített, megragadja ezt a momentumot, akkor nagyon nehéz lesz őt legyőzni. Persze sosem tudhatod, a dolgok alakulhatnak teljesen másképp is. Történtek már nagyobb meglepetések és jönnek még olyan pályák, amelyek fekszenek a Ferrarinak" - mondta erről Watson.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: