DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Villeneuve: A Toro Rosso hatalmas bakot lőtt a Hondával

A szingapúri hétvége több nagy volumenű eseménye közé tartozott a Toro Rosso bejelentése: a faenzaiak 2018-tól a Honda motorjait fogják használni, amit Jacques Villeneuve egyáltalán nem helyesel.

1997 Forma-1-es világbajnokától kevés pozitív nyilatkozatot hallottunk a Forma-1-ben, és egyelőre úgy tűnik, nem is fog változtatni nyelve csípősségén. A minap például abból az okból kritizálta a Pirelli-gumikat, hogy a pilóták csak 80%-on képesek teljesíteni rajtuk, ezt pedig nem lehet versenyzésnek nevezni. Most a Toro Rosso-féle motorváltásról értekezett, szerinte a Hondával való társulással komoly hibát vétettek a faenzaiak.



„A McLaren szuperboldog, de nem értem a Toro Rossót. Láttuk, hogy mi történt az elmúlt három évben, hogyan várják el, hogy segítsenek rajtuk? Persze, több pénz van a számlájukon, de akkor is a mezőny végén állnak. Nos, ha elfogadják a pénzt azért, hogy lassabbak legyenek, két évvel később megfizetik az árát, hiszen ugyanott fognak állni, mintha fizetős pilótákat alkalmaztak volna. Óvatosnak kell lenniük.”

Villeneuve szerint a McLaren saját történelme miatt élte túl az elmúlt három évet - noha hírnevük komoly csorbát szenvedett. „A Toro Rossóról beszélünk, sikerük a szerencsén áll, vagy bukik, kivéve, ha valaki más épít nekik egy motort, és átnevezik Hondára. Már láttunk ilyet, csak így juthatnak előre. Az egész projekt kisiklott, teljes változásra lenne szükség, s mivel a Toro Rosso kiscsapat, csak még nehezebb a helyzetük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: