DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Brawn: Vettel még mindig nyerhet!

Sebastian Vettel és a Ferrari világbajnoki esélyei egyszer sem voltak olyan rosszak idén, mint a Szingapúri Nagydíj után, de az F1 sportszakmáért felelős ügyvezető igazgatója még nem látja lefutottnak a szezont.

Noha a Hungaroring után még 14 ponttal vezetett Lewis Hamilton előtt, Sebastian Vettel hátránya már 28 egységre rúg a legutóbbi versenyt követően - eddig még egyszer sem volt ekkora a lemaradása 2017-ben. A Ferrari Kanadában veszítette el a vezetést a konstruktőrök között, immár 102 ponttal vannak lemaradva, köszönhetően a Mercedes szingapúri első és harmadik helyének a vörös autók kizúgása után, egy olyan pályán, ahol elvben ők voltak a legesélyesebbek.



Ross Brawn - aki másfél évtizede technikai igazgatóként vette ki a szerepét a Ferrari Schumacher-féle sikerszériájából -, a Forma-1 idén januárban kinevezett sportszakmai ügyvezető igazgatója azonban úgy látja, az idei szezon még korántsem lefutott: „Még koránt sincs vége a bajnokságnak” - idézte az F1i.com a szakembert. „Még mindig van hátra hat verseny, a Ferrari és Vettel pedig olyan erős, hogy önerőből is képesek megszerezni az év végi első helyet.”

A brit hozzátette, Vettel és a Ferrari párosa arra az időszakra emlékezteti, amikor még Michael Schumacher is a vörösök sikeréért küzdött, és szerzett öt egyéni világbajnoki címet a színeikben. „Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy a páros a saját ferraris időmre emlékeztet engem. Sebastian sokban hasonlít Michaelhez, ahogyan a csapat mellett áll, és az egész részeként tekint magára. És ugyanazt a fegyelmet és koncentrálást fedeztem fel nála is, hogy a csúcsra juttassa a Ferrarit. Továbbra is kemény csata várható közte és Lewis között, de ha sikerül neki, meg fogja érdemelni” - tette hozzá Brawn, ám Robert Doornbos épp az ellenkezőjét gondolja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: