DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az elején elment a McLaren-Honda kapcsolat

Eric Boullier szerint a McLaren-Honda három éves viszonya után a wokingi istállónak szinte az alapoktól kell majd újjáépítenie az arculatát. Bevallottan sokat ártott nekik a sikertelenség.

2015-ben abban a reményben egyesült újra a nagy múltú páros, hogy hasonlóan sikeres kapcsolatot ápoljanak majd, mint közel 30 évvel ezelőtt. A megegyezést követő harmadik évben azonban a végeredmény ennek szöges ellentéte: a csapat legjobb eredménye egy konstruktőri 6. helyezés tavalyról, idén mindössze 17 begyűjtött ponttal a 9. helyen kullognak. Eric Boullier versenyigazgató a Formula-1 hivatalos weboldalának adott interjúban fejtette ki gondolatait a keserű tényekről.

mclaren_vandoorne_2017



„Az utóbbi három év egyenesen katasztrófa volt számunkra. Romlott a hitelességünk, így új szponzorokat is nehéz volt találni. Most már hosszútávban kell gondolkoznunk. Biztos vagyok benne, hogy a következő évben a McLaren visszakerül oda, ahová való. Ezzel a felkapaszkodással talán 2-3 év alatt visszaszerezzük a hitelességünket és az imidzsünket is. Most kilencedikek vagyunk a bajnokságban – egy jó erőforrással azt hiszem, hogy negyedikek lehetnénk, a konstruktőri helyezésért járó díjakból pedig fedezni tudnánk a motorköltségeket, így pénzügyileg sem járnánk rosszul. A részvényeseinknek köszönhetően elég bátrak lehettünk ahhoz, hogy a döntés során a sportot vettük figyelembe.” A szakember ezzel utal arra, hogy a japánokkal maradva rövidtávon pénzt takaríthattak volna meg, ám ebben a további sikertelen évek kockázata is fennállt.  „Azt is mondhatták volna, hogy ’várjuk ki, míg magára talál a Honda’, de szerencsére olyan döntés született, ami kedvező a McLaren számára.”

Boullier bánja, hogy nem tudták megismételni a múltbeli sikereket, és homályosan arra is utalt, mi okozhatta a bakit. ”Az ötlet kiváló volt, hogy felélesszük a McLaren történetét. Azt hiszem az elején rossz volt a megközelítés. Egészen máshogy alakulhattak volna a dolgok, ha az elején más döntéseket hozunk. Persze utólag könnyű okosnak lenni.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: