DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Renault-nak egyszer el kell hagynia a Red Bullt

A francia F1-es istálló ügyvezető igazgatója szerint előbb vagy utóbb el fog jönni az az idő, amikor az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb partnerkapcsolata fel fog bomlani.

Ahhoz képest, hogy a Red Bull első három évét három különböző motorral teljesítette a Forma-1-ben, egészen lojálisnak bizonyultak az elmúlt tíz szezon során. A 2005-ös Cosworth, valamint a 2006-os Ferrari-kalandot követően váltottak Renault-ra, és a franciák kötelékében maradtak egészen a mai napig. Velük szerezték első futamgyőzelmüket 2009-ben, a rákövetkező négy szezonban pedig segítségükkel mind a nyolc világbajnoki címet elhódították.



A turbóérában azonban elszakadt az aranyfonál, és hiába szereztek futamgyőzelmeket közös erővel, a kapcsolat megromlott a felek között, és már korántsem volt olyan, mint a dicsőséges 2010-es évek elején. A Red Bull először 2015-ben helyezte kilátásba, hogy motorgyártót vált, azonban minden sportágban szereplő márka visszautasította őket (a Honda Ron Dennis ellenállása miatt). Így maradtak a Renault-nál, de sikerült megszerezniük a TAG Heuert motorszponzornak, így a tavalyi évtől már nem a rombuszos vállalat neve virított az autó hátsó részén.

Most, hogy a Toro Rosso Hondára váltott, a Red Bull nem titkolja, hogy a japánok erőre kapása esetén ők is igénybe veszik az erőforrásaikat - főleg akkor, ha a Renault valóban nem kíván nekik motorokat szállítani 2018 után. „Egyszer eljön az a nap, amikor a Renault-nak ott kell hagynia a Red Bullt” - nyilatkozta Cyril Abiteboul Renault-ügyvezető az Auto Hebdónak. „Egyetlen dolgot erősíthetek most meg a témával kapcsolatban, mégpedig azt, hogy 2018 végéig van szerződésünk a Red Bull-lal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: