DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Ferrari döntött Vettel motorjáról

Az F1-es Szingapúri Nagydíjat követően fennállt a veszélye, hogy Sebastian Vettel erőforrása megsérült a rajtbalesetben, így használhatatlan lesz a továbbiakban.

A német versenyzőnek autója szemmel látható károsodása miatt kellett feladnia a Szingapúri Nagydíjat, miután csapattársa bal oldalról belé fordult néhány méterrel a rajtot követően. Az SF70H-ból kiömlő hűtővíz volt az oka, hogy Vettel megpördült a négyes kanyar előtt, a csapat pedig jobbnak látta, ha a négyszeres világbajnok leparkolja sérült gépét. A verseny után terjedt el a nemzetközi sajtóban, hogy a német erőforrása végzetesen károsodott, az esetleges csere miatti büntetés pedig újabb csapást jelentett volna bajnoki esélyeire.



A Motorsport azonban úgy tudja, hogy miután hosszas vizsgálatnak vetette alá a szóban forgó hajtóművet maranellói gyárában, a Ferrari úgy döntött, hogy az továbbra is használható, és be fogják vetni a hátralévő versenyek során. Az idei szezonban Vettel és Raikkönen is három-három belsőégésű motort, MGU-H-t,  MGU-K-t , vezérlőelektronikát, turbófeltöltőt, valamint energiatárolót használt fel - a turbó cseréje 10 helyes rajtbüntetést vonna maga után.

A Ferrari várhatóan Malajziában veti be legújabb specifikációjú erőforrását, amely azt jelenti, hogy a párosnál utolsó alkalommal hajthatnak végre módosítást hátrasorolás nélkül. A csapat ezzel némi hátrányba kerül a Mercedesszel szemben, hiszen a brackley-i istálló Belgiumban bevetett motorjával még 1,2 liternyi olajat égethet el 100 kilométer alatt, a vörösök azonban már kénytelenek a 0,9 liter/100 km-es arányhoz tartani magukat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: