DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel retteg Verstappentől?

Egy szakértő a holland iránt érzett iszonnyal magyarázza a szingapúri rajtbalesetet: úgy érzi, Vettel fejébe vette, semmiképpen sem fogja maga elé engedni riválisát a startnál.

Az elmúlt másfél évben Sebastian Vettel és Max Verstappen többször harci helyzetbe került a pályán: tavaly Mexikóban és Brazíliában is ádáz csatát folytattak, a német pedig emlékezetesen panaszkodott a rádióban fiatal riválisára. A brit Sky Sports adásába meghívott szakértők erre a közös múltra vezetik vissza a szingapúri rajtbalesetet: Vettel elvesztette hidegvérét, mikor látta, milyen jól rajtol Verstappen, és ez váltotta ki az ütközést.

„A Formula-1-ben egyetlen versenyző van, akit Seb tisztel, ez pedig Lewis. De szintén csak egy van, akitől retteg, méghozzá Max” – mondta a Sky műsorában Kevin Eason, egy meghatározó F1-es újságíró az Egyesült Királyságban. „Nem ismerem a pontos okát, de Maxnek sikerült a bőre alá férkőznie. Amint észlelte, hogy Max ott van mellette, rátört a hascsikarás. Biztos vagyok benne, hogy átnézett a Red Bullra, és arra gondolt, ’bármi is történjen ma, nem fog megelőzni engem’. Ez válthatta ki az egész incidenst.”



A műsor másik vendége, Mike Gallagher – korábban a Cosworth motorfőnöke – azon lepődött meg, hogy Vettel és a mellette segítő szerepet játszó Raikkönen nem tárgyalták ki előzetesen, mit fognak tenni a rajtnál. A négyszeres bajnok az első, a finn a negyedik rajtkockából startolt.

„Azon csodálkoztam, miért nem tudott Vettel és Raikkönen vasárnap délután leülni, és megkérdezni egymástól, mit fognak tenni a rajtnál, mi történik, ha… Átfuthattak volna különböző forgatókönyveket. Ehelyett az történt, hogy Vettel átvágott, miközben nem látta, hogy Raikkönen Verstappen másik oldalán van. Eközben Raikkönen nem látta, hogy Vettel nem hagyott helyet Verstappennek” – fejtegette Gallagher.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: