DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Renault toppilótára feni a fogát

A francia F1-es istálló ütős párossal, Carlos Sainzcal és Nico Hülkenberggel áll rajthoz jövőre, ám tanácsadójuk, Alain Prost náluk is nagyobb nevet akar megszerezni 2018-ra.

Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a Renault-nak sikerült kiharcolnia, amit, pontosabban akit már másfél éve akart. A Red Bull-lal történt megegyezésének köszönhetően Carlos Sainz nála fog versenyezni 2018-ban Jolyon Palmer helyén, Nico Hülkenberg társaként. A csapatnak nem csak pilótákkal van nagy ambíciója, hiszen infrastruktúra terén is hétmérföldes csizmával halad előre, de továbbra is rajta szeretné tartani a kezét az események ütőerén, hogy semmiről se maradjon le a 2019-es versenyzői felállást illetően.

„A pilótapiac nagyon fontos számunkra, és olyan helyzetben vagyunk, ahol a következő év végén nyitottabbak lehetünk a tárgyalásokra” - nyilatkozta Alain Prost, a Renault tanácsadója a Sky Sportsnak. „A 2018-as év végén több pilóta is szerződés nélkül fog állni. Egyre jobbak szeretnénk lenni csapatként, jövőre pedig erősebbek leszünk, mint amilyenek most vagyunk, és kulcsszerepet szeretnénk játszani a piacon.”



Ha a toppilóták jelenlegi szerződéseit nézzük, kevés az esély arra, hogy a jelenlegi mezőny elejéről valaki a Renault-hoz igazoljon: bár mindkét Mercedes-pilóta 2018-ig kötelezte el magát a brackley-iek mellett, kevés az esély arra, hogy Lewis Hamilton lecserélje vélhetően jövőre is bivalyerős autóját, bár Valtteri Bottas esetében elképzelhetőbb a váltás. Ha a Ferrari nem tart igényt Kimi Raikkönenre, a finn 2013 után visszatérhet Enstone-ba, Sebastian Vettel szerződése viszont 2020-ig szól.

Max Verstappen kontraktusa 2019-ben jár le, Daniel Ricciardoé azonban jövőre - az ausztrál nemrég kifejtette, jövőre győzelmekért akar harcolni, és ha ez nem történik meg, dobbant a Red Bulltól. A bakui győztes legszívesebben a Ferrarihoz szerződne, ám könnyen lehet, hogy a Scuderia házon belül szeretné megoldani az utódlást, így ha a Renault a jelenlegi mértékben fejlődik tovább, akkor lehet esélyük arra, hogy megnyerjék maguknak a „mosolygó gyilkos” szolgálatait.

Persze ott van Fernando Alonso is, aki nagy valószínűséggel marad a McLarennél, de Prost azt sem zárja ki, hogy hosszabb távon számítsanak Sainzra: „Carlos a következő évben velünk versenyzik majd, de továbbra is a Red Bull-család tagjaként. Ha jól teljesít, és maradni akar, akkor megoldást fogunk találni erre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: