DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ők a McLaren-szappanopera legnagyobb nyertesei

A McLaren örül a Renault, a Toro Rosso pedig a Honda érkezésének - két fiatal srácnak azonban még náluk is nagyobb oka van pozitívan tekinteni a jövő felé.

Ahhoz képest, hogy a mezőny második felének képét alaposan átformáló döntéssorozatról volt szó, viszonylag gyorsan sikerült megegyezniük a résztvevőknek azt illetően, hogy melyik csapat milyen motort fog használni 2018-ban, és milyen feltételek mellett. Mivel a McLarennek sikerült szert tennie a Renault-ra, a Red Bullnak valamilyen úton-módon ki kellett vásárolnia a Toro Rossótól a francia gyártó motorjait, hiszen élő szerződéssel rendelkeztek az enstone-iakkal.

Itt jött a képbe Carlos Sainz, akit már erre a szezonra meg akart szerezni a Renault, csakhogy az energiaitalosok kihasználták opciós jogukat rá, és ugyanígy tettek volna a következő évre is. Igen ám, de a jelek korántsem voltak bíztatóak: a spanyol folyamatosan hangot adott annak, hogy erősebb alakulatnál akar teljesíteni, s mivel a Red Bullnál nem lett volna helye, ezért más lehetőségek után nézelődött.



Sainz többet nem is tudott tenni: folyamatosan megverte az anyacsapatot is megjárt Danyiil Kvjatot, s noha idén időmérős tempóban szinte azonos teljesítményt nyújtottak, a közöttük lévő különbség vasárnaponként megdöbbentő volt. A spanyol szingapúri negyedik helyével 48 pontra növelte egységei számára, az orosz négy pontjával szemben - mi ez, ha nem a csapaton belüli hierarchia egyértelmű megnyilvánulása?

A pilóta ezzel kilencedik helyen áll az egyéni tabellán, amely a legjobb eredmény egy Toro Rosso-pilótától Sebastian Vettel 2008-as nyolcadik pozíciója óta. Amikor Sainz Ausztriában elejtette, hogy a győzelem érdekében dobbanthat a csapattól, a Red Bull vezetősége megkérdőjelezte lojalitását, noha a spanyol úton-útfélen kijelentette, hogy a Milton Keynes-iekkel akar világbajnok lenni. Természetesen elismeri a Red Bull befektetéseit és iránta hozott áldozatát, de ambiciózus versenyző is egyben - a gárda ezért is nem lett volna hajlandó elengedni, hiszen tökéletes utódja lenne Daniel Ricciardónak, vagy Max Verstappennek.

Az elmúlt hetek tárgyalássorozata alatt megnyílt az út Sainz előtt, akit a Red Bull hivatalosan kölcsönadott a Renault-nak, így akár az a forgatókönyv is előfordulhat, hogy a csapat visszahozza őt 2019-re. Ha nem így lesz, akkor a Renault hosszabbíthat vele - a spanyol nem is jöhetett volna ki jobban az eseményekből, hiszen a franciák elkötelezettsége meggyőző az F1 iránt, ráadásul egyre nagyobb léptékben haladnak előre.

Sőt, ha egyik lehetőség sem jönne össze számára, még mindig válogathatna a lehetőségek közül, amely még nem adatott meg számára az F1-ben. A McLaren nem titkoltan csodálói közé tartozik, de akár a Ferrarinál is ideális jelölt lehet a Kimi Raikönen utáni érában - még abban az esetben is, ha Charles Leclerc és/vagy Antonio Giovinazzi jövőre lehetőséget kap a Saubernél, és remekül teljesít, hiszen a Scuderiát nem úgy ismerjük, mint aki kevés tapasztalattal rendelkező versenyzők alá teszi F1-es autóit.

Sainz Toro Rossótól történő távozása utat nyithat a Red Bull legjobb fiatal pilótájának, Pierre Gaslynek is, aki az idei évet a Super Formulában tölti - ráadásul még Danyiil Kvjat helye sem biztos Faenzában. A francia legutóbbi két versenyét megnyerte Japánban, ezzel pedig a második helyen áll az összetettben, esélyeit pedig erősíti, hogy Honda-motorokkal versenyez, akárcsak azt a Toro Rosso teszi majd 2018-ban. A japán kapcsolat miatt szóba került a Honda-támogatott Nobuharu Matsushita leigazolása is a csapatnál, azonban nem valószínű, hogy meg fogja szerezni a szükséges licencpontokat az induláshoz. 

Az Autosport cikke alapján.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: