DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Sainz mégis már Malajziától mehet a Renault-hoz

Az érintettek döntő többsége úgy vélte eddig, hogy Carlos Sainz csak 2018-tól csatlakozik a Renault gyári csapatához, ám a Red Bull nagyfőnöke mégis lát esélyt erre már Sepangban is.

Helmut Marko, a Red Bull főtanácsadója szerint Carlos Sainz nem kizárt, hogy még ebben a szezonban a Renault színeiben induljon versenyeken, annak ellenére, hogy Palmer mellett a Toro Rosso is azt igyekezett bizonyítani, hogy év végéig nem változtatnak a pilótafelálláson.

A szingapúri hétvégén zsinórban zajlottak a komoly bejelentések a következő évvel illetve évekkel kapcsolatban, ezek egyike volt, hogy a fiatal spanyol pilóta 2018-ban Nico Hülkenberg csapattársa lesz a francia gyári istállóban. Korábban erősen tartotta magát a szóbeszéd, hogy Sainz már Malajziában is leváltja a látványosan alulteljesítő Jolyon Palmert.

A Toro Rosso és a Renault csapatfőnöke is úgy nyilatkoztak, hogy jelenlegi pilótáik év végéig maradnak. „Feltételezésem szerint Danyiil Kvjat és Carlos Sainz az év végéig velünk maradnak” – Franz Tost. „Év végéig élő szerződésünk van Jolyon Palmerrel” – Cyril Abiteboul. Ezek alapján azt lehet feltételezni, hogy Sainz 2017-ben még nem szegődik a Renault-hoz. A Toro Rosso egyébként sem szeretné elveszíteni vezérpilótáját, aki a csapat idei pontjainak 90%-át szerezte. A Renault pedig bizonyára nem akarja durván kirúgni Jolyon Palmert, aki sosem hisztizett balszerencséje miatt, pedig több alkalommal is meglehetett volna a jó tempója, de valamilyen technikai hiba közbeszólt.

Sainz úgy érzi, készen áll az év közbeni váltásra is


Van olyan, aki mégis lehetségesnek tartja a korábbi csapatváltást, ő pedig Helmut Marko. „Hogy még most is van-e esély arra, hogy idejekorán Sainz elfoglalja Palmer helyét? Semmi sem lehetetlen”. Ugyanakkor Sainz kifejezetten úgy érzi, Malajziában a Toro Rosso pilótája lesz. „A Toro Rossóban fogok ülni Malajziában, minden más csak spekuláció. A döntés nem csak az én, hanem a Red Bull és a Renault kezében is van. Bármire készen állok, de ebben a pillanatban csak Szingapúr jár az eszemben. Semmilyen lehetőséget nem zárok ki, de remélem, ha ilyen döntés születne is, én tudnék róla először. Ha megtörténne a váltás, arra is készen állok, bár nem lenne egyszerű hirtelen megváltoztatni a helyem, mivel idő kell, hogy az ember hozzászokjon egy teljesen új autóhoz” – nyilatkozta Carlos Sainz.

Sainz megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy teljes mértékben maga a pilóta sem zárja ki annak lehetőségét, hogy még idén a Renault-hoz csatlakozzon, akár már Malajziában is.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: