DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bejelentette második versenyzőjét a Force India

A vártnál jobban elhúzódott a silverstone-i csapat versenyzői felállásának tisztázása: a Szingapúri Nagydíj előtt közölték, ki lesz Esteban Ocon csapattársa 2018-ban.

A várakozásoknak megfelelően Sergio Perez ötödik szezonjára is marad a Force India kötelékében, amely az ideivel megegyező pilótapárossal – de talán már új néven, Force Racingként – vág neki a következő szezonnak.

„Sergio fontos szerepet játszott sikertörténetünkben az elmúlt évek folyamán” – kommentálta az egyéves szerződéshosszabbítást a kiadott sajtóközleményben Vijay Mallya csapatfőnök. „Miután 2014-ben csatlakozott hozzánk, a mezőny egyik leggyorsabb és legkiegyensúlyozottabb versenyzőjévé érett. Az eredménylistája magáért beszél: ő a legsikeresebb Force India-versenyző négy dobogós hellyel. Sergio megtartása Esteban mellett stabilitást biztosít számunkra a következő szezonra, emellett az egyik legizgalmasabb Formula-1-es páros.”



Perez hangsúlyozta, az elhúzódó tárgyalások ellenére is a csapat volt első számú választása: „A Force Indiánál maradás volt a prioritás. Ez a csapat tette lehetővé, hogy megmutassam a tehetségem, és nagyon boldog vagyok itt, büszke vagyok mindenre, amit együtt értünk el, és amit ezután fogunk. Az istálló csodás munkát végzett idén, a Formula-1 negyedik legjobb csapatává váltunk, ezért könnyű döntés volt, hogy közösen folytassuk az utazást.”

Ennek ellenére a bejelentés később érkezett a vártnál: a nyári szünet előtt Perez még arról beszélt, Spáig tisztázódni fog jövője. A mexikóit szóba hozták a Renault-val – ahol Carlos Sainz kötött ki –, valamint a Williamsszel is, de ezekre az ülésekre sokkal csekélyebb esélye volt, mint a csapatánál maradásra.

A 27 éves Perez és a nála jóval fiatalabb, Force Indiához idén csatlakozó Ocon mögött viharos közös év áll, számos vitával és ütközésekkel Bakuban és Spában. A vezetőségnek komolyan meg kellett fegyelmezni a két versenyzőt, korlátozták a korábbi szabad harcot, és azt is kilátásba helyezték, hogy egyiküktől megválnak idény végén. Érdekes lesz látni, mit hoz a felállás dinamikájában a 2018-as idény.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: