DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamiltont meglepte a Ferrari időmérős tempója

Arra számított, hogy csak a Red Bullok lesznek nagyon gyorsak a szingapúri kvalifikáción, így viszont az ötödik helyről kell indulnia. Azt is elmondta a brit, hogy miben bízik a vasárnapi futamon.

A Red Bullok és a Ferrarik harcát hozta a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj időmérő edzése, amelyen végül Sebastian Vettel zsebelte be a pole-pozíciót Max Verstappen és Daniel Ricciardo előtt. A világbajnokságot a német előtt három ponttal vezető Lewis Hamilton gyakorlatilag kívülállóként nézhette végig ezt a meccset, miközben az ötödik helyre kvalifikált a Mercedesszel. A brit tudta, hogy kemény hétvége vár rájuk, a Ferrari szombati produkciója azonban váratlanul érte:

hamilton-mercedes-szingapur-day1-2017-1



„Tudtuk, amikor ideérkeztünk, hogy nehéz dolgunk lesz. Összességében szinte mindegyik évben elmondható ugyanez” – nyilatkozta a Sky Sports kameráinak. „Tisztában voltunk vele, hogy a mai nap sem lesz egyszerű, de nem számítottam rá, hogy a Ferrari ennyire erős lesz. Azt gondoltam, hogy csak a Red Bullok lesznek ennyire kiemelkedően gyorsak.”

„De így is bizakodók maradtunk. Mindent kihoztam az autóból, teljes erőbedobással mentem. Minden egyes ezredet kipréseltem magamból és az autóból is. Ezen a pályán rohadt nehéz előzni, általában egy hosszú-hosszú vonat szokott kialakulni. A rajtnál lesz egy lehetőség, meg persze stratégia terén, és akkor még ott vannak a biztonsági autós periódusok. Kivárásra kell játszanunk: ez inkább egy maraton, nem pedig sprint” – magyarázta Hamilton.

„Nem tudom, hogy a Ferrari honnan szedte elő ezt a tempót, de jön még néhány verseny, ahol szerintem mi is erősek leszünk” – tekintett a távolabbi jövőbe a Mercedes pilótája, aki vasárnap ismét könnyedén visszacsúszhat az összetett tabella második helyére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: